Két művész részesült idén Halmos Béla-díjban

Kultúra, 2019.05.16

Csonka Ferenc vajdasági prímás kapta idén a Halmos Béla-vándordíjat, a Halmos Béla-emlékérmet pedig Havasréti Pál, a Téka együttes bőgőse vehette át a Táncház napja rendezvény zárókoncertjén.

A Hagyományok Háza csütörtöki tájékoztatása szerint a legendás népzenész és kutató, Halmos Béla emlékére alapított két díjat első alkalommal 2015-ben adtak át. Azóta minden évben egy arra méltó fiatal prímás Halmos Béla egykori hegedűjét veheti át vándordíjként a szakmai kuratórium döntése alapján, míg a Hagyományok Háza Baráti Köre Egyesület Halmos Béla-emlékérmet készíttetett és ítél oda a táncházak szervezésében kiemelkedő munkát végző személynek.

Az elmúlt években olyan kiválóságok kapták a vándordíjat, mint Lipták Dániel, Horsa István, Nyitrai Tamás és Mihó Attila, az emlékérmet pedig Ötvös Györgyi, Virágvölgyi Márta, Simoncsics János és Henics Tamás.

A vándordíj nyertese Barbarossa János Halmos Bélának készített mesterhegedűjét egy éven keresztül használhatja, valamint a Hagyományok Háza a következő évadban koncertlehetőséget biztosít neki a hangszer bemutatására. Emellett a díjjal pénzjutalom is jár.

A Halmos Béla-emlékérmet a Hagyományok Háza Baráti Köre Egyesület azzal a céllal alapította, hogy a szervezetet alapító elnök közösségteremtő, háttérszervező oldaláról is megemlékezzen. Az emlékérmet olyan személy kaphatja, aki a táncházmozgalom keretén belül kimagasló szakmai és/vagy közösségi tevékenységet folytat.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!