Kiállították Bristolban a rabszolgakereskedő Edward Colston ledöntött szobrát

Kultúra, 2021.06.04

Kiállították Bristolban a 17. századi rabszolgakereskedő Edward Colston Black Lives Matter tiltakozó mozgalom alatt ledöntött szobrát - számolt be róla a BBC News.

A bristoli kikötőben álló bronzszobrot a Minneapolisban meggyilkolt fekete George Floyd halála miatt kezdődött tiltakozások idején, 2020. június 7-én döntötték le. Péntektől a város M Shed múzeumában tekinthetik meg a látogatók.

A kiállításon, amelyen a tiltakozó mozgalom alatt készült levelezőlapok is láthatók, arra kérik a helyi lakosokat, hogy vegyenek részt egy szavazásban annak eldöntésére, hogy mi történjen a szoborral a tárlat után.

A szobor 1895 óta áll a városban. A Bristol történetével foglalkozó bizottság munkájában részt vevő Shawn Sobers, a Nyugat-Angliai Egyetem tanára szerint a szobor ledöntésének Anglia- és világszerte nagy hatása volt.

Mint kiemelte, az antirasszista mozgalom nem a szobrokról szól. "A rasszizmust próbálja kiirtani a társadalomból, és egyenlőséget teremteni ott, ahol faji egyenlőtlenségek vannak, amelyek átívelnek a gazdasági különbségeken. A szobrok azonban azt jelképezik, hogy a brit városok mennyire komolyan veszik ezeket a kérdéseket" - mondta.

Sobers szerint Colston szobrának kiállítása lehetőséget teremt arra, hogy az emberek megbeszélhessék a történteket és mélyebben foglalkozzanak a történelemmel. Egyúttal arra is alkalmat ad, hogy megtudják, mit gondolnak a helybeliek, mivel ők élnek együtt ebben a városban.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!