Kihirdették a 18. Janikovszky Éva meseíró pályázat győzteseit

Kultúra, 2023.06.02

Kihirdették pénteken a 18. Janikovszky Éva meseíró pályázat győzteseit Budapesten: első helyezést ért el Sáfrán Kira a 7-9 évesek, Jász Norina Mia a 10-13 évesek, Gyenese Szulamit pedig a 14-16 évesek kategóriájában - tudatta a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár (FSZEK) pénteken az MTI-vel.

A felhívásra, melyet a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár a Móra Kiadóval közösen hirdetett meg, magyarországi és határon túli településekről, szabadon választott téma feldolgozásával lehetett pályázni március 1. és április 12. között - olvasható a közleményben.

Mint írják, a felhívásra 708 pályázó küldött művet. Az I. korcsoportban 7-9 évesek meséi vettek részt, ebből 244 érkezett. A II. korcsoport volt a legaktívabb, ahová 10-13 évesek pályázhattak, ide 377 pályamunka érkezett. A III. kategóriában, ahová a legnagyobbak, a 14-16 évesek alkotásai kerültek, 87 mű érkezett.

A tájékoztatás szerint a pályaműveket a könyvtárosokból álló előzsűri értékelte, és kiválasztotta azokat a műveket, amelyeket érdemesnek talált a szakmai zsűrihez való továbbításra, melynek tagjai idén Szepes Erika irodalomtörténész és Kertész Erzsi írók voltak.

Az ünnepélyes díjátadóra pénteken került sor a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Palotakönyvtárában (Wenckheim-palota). Az eseményre meghívták az előzsűrizésen továbbjutott mesék szerzőit, és a szakmai zsűri képviselője kihirdette a nyerteseket: minden korosztályban 1-1 első, második és harmadik helyezést, valamint a különdíjasokat - olvasható az összegzésben.

Az előválogatás során továbbjutott pályázók egy-egy könyvet kaptak ajándékba, míg a nyertesek a helyezésüknek megfelelően nagyobb könyvcsomagot vihettek haza - áll a közleményben.

A 18. Janikovszky Éva meseíró pályázat védnökei Janikovszky János, a Móra Könyvkiadó vezérigazgatója és Fodor Péter, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár főigazgatója voltak.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!