Kihirdették a Nemzeti Ifjúsági Tanács fotópályázatának győzteseit

Kultúra, 2021.10.12

Kihirdették a Nemzeti Ifjúsági Tanács (NIT) "Együtt. Újra." című, a civil közösségi élet újraindulásának bemutatására kiírt fotópályázatának győzteseit kedden Budapesten.

A kezdeményezés célja a koronavírus-járvány megszorításai után a civil szervezetek programjainak és a közösségi élet újraindulásának bemutatása volt - emlékeztetett a díjátadón Szalay-Bobrovniczky Vince civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár, hozzátéve, hogy a pályázatra 18 és 35 év közötti, valamely civil szervezethez kötődő magánszemélyek küldhettek be fényképet.

A NIT kezdeményezésére, a Miniszterelnökség támogatásával indított fotópályázatra összesen 81 pályamunka érkezett be, ebből első körben 20 fotót választott ki az öttagú zsűri. A második körben három díjat és egy különdíjat ítéltek oda - hangzott el az ünnepségen.

Az első díjat és az azzal járó 300 ezer forintos pénzjutalmat Bíró Benedek vehette át Újra kerek a világ című munkájáért, amelyen önfeledten boldog táborozó gyerekek láthatóak hintázás közben. A második Doszpoly Roland A gyermeknapi öröm című képe lett, a harmadik díjat Fodor Alexandra Felszabadultság című fotója nyerte el. A pályázat különdíját Radvánszky Krisztina vehette át.

Daróczi Csaba fotóművész videóüzenetében elmondta, hogy a pályamunkák értékelésekor három szempontot vett figyelembe a zsűri: egyrészt, hogy mennyire felelt meg a kép a kiírás témájának, illetve a pályázat címének, emellett értékelték a fotográfia kidolgozásának minőségét, illetve azt is, hogy a fotón szereplő emberek arca mennyire tükrözte az újratalálkozás örömét.

Hegedűs Zoltán, a NIT elnöke kiemelte, hogy a fotópályázatra beérkezett munkák jól érzékeltetik a civil szektorban újrainduló közösségi életet, a programok változatosságát, azok legszebb pillanatait. Ismertetése szerint a beküldött pályamunkák között voltak olyanok, amelyek gyermekeknek szóló rendezvényeken, időseknek tartott programokon vagy sérült fiatalok részvételével megrendezett eseményeken készültek.

A közönség által kiválasztott legjobb húsz fénykép az Aranytíz Kultúrházban látható, de a tárlat később vándorkiállításra indul az országban.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!