KIM: eddig 150 ezer látogató tekintette meg a Magyar Géniusz Vándorkiállítást

Kultúra, 2023.09.20

Hatalmas érdeklődés övezi a Petőfi 200 emlékév keretében megvalósuló Magyar Géniusz Vándorkiállítást. Eddig összesen 150 ezren tekintették meg a vidék géniuszait felvonultató nagyszabású tárlatot, amely szerdától a szekszárdi Wosinsky Mór Múzeumban lesz látható - közölte az MTI-vel szerdán a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM).

A kormány 3,5 milliárd forinttal támogatja a Magyar Géniusz Programot, melynek keretében 2024 végéig 38 állandó, 26 időszaki kiállítás és 39 tudományos projekt valósul meg. A Magyar Vidéki Múzeumok Szövetségének segítségével megvalósuló program az egész Kárpát-medence területére kiterjed a határon túli muzeális intézmények részvételének köszönhetően - emelték ki a közleményben.

"A program része a Magyar Géniusz Vándorkiállítás, melyet hatalmas érdeklődés kísér útja során. A téma forradalmian új, hiszen magyarságunk örökségét, a vidék legjelentősebb műtárgyanyagát még soha egy helyen és egy időben eddig nem állították ki. A reprezentatív és grandiózus kiállításon a látogatók megismerik a vidék géniuszait, a vidéki muzeális intézmények legértékesebb és legkülönlegesebb műtárgyait. 67 intézmény 154 történeti, régészeti, néprajzi és művészettörténeti műtárgya mesél a látogatónak az elmúlt két évezredről" - írták.

A tárlat 2022 áprilisában indult Kecskemétről, majd Gyulán, Debrecenben, Győrben, Szombathelyen, és augusztus 31-ig Egerben tekinthette meg a nagyközönség. A tárlat mától a szekszárdi Wosinsky Mór Múzeumban látható - közölte a KIM.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!