KIM: megemelt összeggel támogatják a határon túli magyar színházakat és táncegyütteseket

Kultúra, 2023.09.29

A kormány megemelt keretösszeggel, 50 millió forinttal támogatja a határon túli professzionális magyar színházak és táncművészeti szervezetek kiemelt művészeti céljainak megvalósítását - közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) pénteken az MTI-vel.

A megemelt támogatás 30 százalékkal több, mint az előző évben erre a célra fordított összeg - olvasható a KIM közleményében.

"A magyar kultúra országhatároktól független, éppen ezért a kormány kiemelt figyelmet fordít a határon túli magyar színházak és táncművészeti szervezetek támogatására" - írták.

A közlemény szerint a támogatás keretében a színházak önálló produkció létrehozására, valamint a színház szakmai működéséhez, minőségének fenntartásához és fejlesztéséhez szükséges technikai, szcenikai eszközök beszerzésére pályázhatnak, míg a táncművészeti szervezetek a szakmai együttműködés és határon túli magyar professzionális néptáncegyüttesek találkozójának támogatására nyújthatnak be pályázatot.

A pályamunkák benyújtásának határideje 2023. október 30., a pályázat elérhető a Nemzeti Kulturális Támogatáskezelő honlapján.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!