Kína-napot tart a Károli Egyetem Kelet-Ázsia Intézete

Kultúra, 2024.02.07

A kínai újév napján, február 12-én Kína-napot szervez a Károli Gáspár Református Egyetem Kelet-Ázsia Intézete, amely a sárkány évének jelentőségét, a sárkánykirály kultuszát, a kínai orvoslásban emlegetett sárkányokat és a sárkányhajó-fesztivált mutatja be az érdeklődőknek.

A sárkány éve alkalmából A sárkány a kínai kultúrában címmel meghirdetett programok a bölcsészet- és társadalomtudományi kar Reviczky utcai oktatási épületében várják az érdeklődőket az egyetem kínai tanszékének oktatói és meghívott szakemberei részvételével - áll az egyetem közleményében.

Ebédidőben Li Mengyinek, a Street Kitchen séfjének előadásában a résztvevők a kínai étkezési szokásokról tanulhatnak, valamint megkóstolhatják a kínai újévi ételeket.

Délután a Taoist Tai Chi oktatóinak vezetésével tajcsibemutatót láthatnak az érdeklődők, valamint a Teavolution közreműködésével teakóstolóval is várják a látogatókat. Horváth Janisz kalligráfus irányításával a sárkány írásjegyét gyakorolhatják a vállalkozó kedvűek, Sárközi Ildikó Gyöngyvér pedig a Tenyérnyi Kína című program keretében különleges kínai tárgyakat mutat be.

Délután kezdődik a sárkánytánc, amelyen a résztvevők kínai szakértő irányítása mellett maguk is beállhatnak sárkánytáncosnak és megtáncoltathatják a kínai sárkányt.

A Kelet-Ázsia Intézet idén ünnepli a kínai nyelvoktatás megindulásának 25. évfordulóját is. Az egyetem hallgatói számára az 1999-2000-es tanévben nyílt először lehetőség a kínai nyelv tanulására. A keleti nyelvek és kultúrák alapszakon 2013-ban indult el a kínai specializáció, 2020-ban pedig a kínai szakirány. A világjárvány miatt a kínai tanszék első nagyszabású rendezvénye az idei Kína-nap.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!