Klösz György korabeli Budapestet bemutató fotóiból nyílik kiállítás a Fiumei úti sírkertben

Kultúra, 2023.09.08

Klösz György korabeli Budapestet bemutató fotóiból nyílik szabadtéri kiállítás szeptember 14-én a Fiumei úti sírkertben, a fényképész halálának 110. és Budapest egyesítésének 150. évfordulója alkalmából.

Az október végéig látogatható kiállításnak a Klösz György eredeti állapotába visszaállított síremléke melletti terület ad helyet - áll az intézet MTI-hez eljuttatott pénteki közleményében.

Mint írták, a Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI), a Budapest Főváros Levéltára és a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár (FSZEK) Budapest Gyűjteményének együttműködésében megvalósuló kiállítás jól tükrözi a Klösz György által lencsevégre kapott, Budapesthez köthető tematikákat.

A kiállított tablókon megjelenik az épülő és a használatba vett nagyváros, a nyüzsgő és a visszafogott Budapest, illetve a munkás hétköznapokat élő és a kikapcsolódásnak időt szentelő városlakó is. Emellett a felvételeken egyaránt megtekinthetők az egykori, azóta már megsemmisült vagy elbontott, ma is létező épületek.

Klösz György a magyar fotóművészet egyik kiemelkedő alakja. Már korán érdekelte a fényképészet, de a kitörést számára az 1873-as bécsi világkiállítás hozta el, mivel egyike volt az esemény megörökítésével megbízott fotósoknak. Az egyesült Budapestre visszatérve elkezdte módszeresen fényképezni az épülő világvárost - idézték fel.

Klösz György 1913. július 4-én hunyt el, a mai Fiumei úti sírkertben helyezték örök nyugalomra.

A tájékoztatóban kitérnek arra, hogy a Fiumei úti sírkertben nyugszik Budapest számos jelentős polgármestere is: köztük Ráth Károly, Gerlóczy Károly és Kammermayer Károly. Emellett több, a főváros arculatát meghatározó építész: Hauszmann Alajos, Steindl Imre, Ybl Miklós és Alpár Ignác nyughelye is a nemzeti emlékhely, ahol olyan neves szobrászművészek sírjai is megtalálhatók, akik Budapest jelentős közszobrait alkották, köztük Zala György, Strobl Alajos és Izsó Vilmos.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!