Kortárs szobrászati kiállítás nyílt Köveskálon

Kultúra, 2024.05.16

Negyedik alkalommal hirdették ki a köveskáli Káli Art Inn által szervezett szobrászati pályázat nyertesét és nyitották meg a szabadtéri Káli Art-Parkot, amelyben október végéig látható ingyenesen a szakmai zsűri által legjobbnak ítélt 15 pályamű.

A 2023-as pályázat egymillió forintos díjazással járó elismerését a Munkácsy Mihály-díjas Gaál Tamás szobrászművész érdemelte ki - közölték a szervezők csütörtökön az MTI-vel.

Mint írják, a szakmai zsűri tagja volt Petrányi Zsolt művészettörténész, a Magyar Nemzeti Galéria jelenkori gyűjteményének vezetője, Szabó Ádám Munkácsy-díjas szobrászművész, egyetemi docens, Topor Tünde, művészettörténész, az Artmagazin főszerkesztője, Tóth Pál Sándor art consultant és gyűjteménykezelő, Enzsöly Kinga képzőművész, korábbi nyertes, emelett Molnár Júlia a Káli Art Inn, Héjja Róbert pedig a Káli-medence Turisztikai Egyesület részéről vett részt a pályaművek elbírálásában.

A Káli Art Inn butikhotel 2020-ban alakította ki kertjében a Káli Art-Parkot, és írt ki először szobrászművészek részére pályázatot, amelyen már az első évben több tucat jelentkező vett részt. A tulajdonosok szándéka, hogy a pályázat legalább tíz éven keresztüli megismétlésével folyamatos bemutatkozási és kiállítási lehetőséget biztosítson kortárs szobrászművészek részére.

Az október végéig nyitva tartó szabadtéri kiállításon Domonkos Atilla, Éles Lóránt, Erős Ágost Koppány, Gaál Tamás, Kecso Kristof, Kozma Anita, Leitner Levente, Magyari Balázs, Mindák Gergely, Nagy Dániel, Palatinus Dóra, Parlag István, Plank Antal, Ruppert János és Vizsolyi János műtárgyai láthatók.

A kiállított szobrok minden nap reggel 10 és 17 óra között tekinthetők meg. A mellettük elhelyezett QR kód segítségével érhető el a digitális kalauz, amelynek segítségével feltárul az alkotó szándéka, a művek háttere.

A kiállítás ideje alatt az érdeklődők számos rendezvény - köztük tárlatvezetés, gyűjtői vizit és irodalmi séta - keretében ismerkedhetnek a kortárs szobrászattal. További információ a programokról a https://www.kaliartpark.hu/ oldalon érhető el.
(MTI)


Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!