TV műsor

Kortárs zenei művek bemutatását, összművészeti programok indítását tervezi a Pannon Filharmonikusok igazgatója

Kultúra, 2021.04.27

Kortárs zenei művek bemutatásával, különböző generációk megszólításával és - egyebek mellett - nemzetközi kitekintésű, összművészeti programok indításával készül újabb ötéves munkájára a Pannon Filharmonikusok igazgatója.

Az együttes Horváth Zsolt terveit ismertető keddi, MTI-hez eljuttatott közleményében emlékeztettek arra, hogy a jelenlegi posztján 2003 óta dolgozó igazgató az együttest fenntartó önkormányzat döntésének értelmében júliustól újabb öt esztendőn át vezetheti a pécsi Pannon Filharmonikusok zenekart (PFZ).

Mint írták, Horváth Zsolt hangsúlyosan fontosnak tartja a kortárs zenei művek bemutatását, mindazon tevékenységeket, amelyek segítik a közönséget hangversenyek művészeti tartalmának befogadásában.

Ezért újra szeretné indítani a korábban működő Civil Zeneakadémiát online formában, tervei között szerepel a Pécsi Pannon Akadémia alapítása a Pécsi Tudományegyetemmel együttműködve, emellett NEXT címmel átfogó, nemzetközi kitekintésű, összművészeti és kreatív programot indít a zenekar 210 éves jubileumának kapcsán.

Közölték: a különböző generációk számára indított kreatív program alapja az inspiráció és az együttműködés. A leendő alkotókat szólítja meg a PFZ NEXT Művészeti Műhely, a Talentum Műhely a jövő muzsikusaihoz szól, az Edukációs Műhely a zenebarátok megértését, befogadását kívánja kreatív módon támogatni, a Hálózati Műhely új módon kíván partnerségi kapcsolatokat építeni, az Élmény Műhely aktív részvételre, jelenlétre buzdít.

Az igazgató szerint a következő öt évben jelentős kihívások előtt áll az együttes: a járvány hatása, generációváltás az együttesben, a finanszírozás kérdései a legnagyobb feladatok, ugyanakkor Horváth Zsolt olyan kérdéseket is a városvezetés és a Művészeti Tanácsa elé szeretne vinni, mint a Kodály Központ szakmai irányítása vagy a Pécsi Nemzeti Színház és a zenekar együttműködésének felülvizsgálata.

A pécsi önkormányzat múlt pénteken közölte az MTI-vel, hogy júliustól újabb öt esztendőn át Horváth Zsolt, jelenlegi igazgató vezetheti a PFZ-t, miután a januárban meghirdetett vezetői pályázatra egyedüliként jelentkezett. Horváth Zsolt 1999-ben a Bécsi Zeneakadémián szerzett diplomát, majd 2002-ben a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karán marketing-menedzser szakközgazdászként diplomázott. A Magyar Szimfonikus Zenekarok Szövetségének elnökségi tagja, 2020-tól Pécs Művészeti Tanácsának, valamint a Pécsi Tudományegyetem Alapítvány felügyelő bizottságának tagja.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!