TV műsor

Közös tévéműsort indít a Nemzeti Filmintézet és a HírTV

Kultúra, 2021.04.28

Közös tévéműsort és közösségi médiára szánt tartalmakat készít ezentúl a Nemzeti Filmintézet és a HírTV a magyar filmekről, a magyar filmipar szereplőiről, a moziba járást népszerűsítő tartalmakról és a hazánkban egyre nagyobb számban forgatott nemzetközi produkciókról - tájékoztatta a Nemzeti Filmintézet szerdán az MTI-t.

Az együttműködést Káel Csaba, a magyar mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos Gajdics Ottóval a HírTV tartalmi igazgatójával együtt jelentette be. Az első adás május 1-jén debütál.

A hetente szombatonként képernyőre kerülő Svenk című műsor célja, hogy megismertesse a magyar filmipar múltját, jelenét és jövőjét, emellett naprakészen beszámoljon minden olyan történésről, amely az egyre sikeresebb hazai filmgyártáshoz kapcsolódik.

A műsorvezetők színészek lesznek, akik most debütálnak televíziós műsorvezetői szerepben: Barta Ágnes, a Nemzeti Színház tagja és Előd Álmossal, a József Attila Színház művésze. A tévéműsorok gyártója a Hung-Ister Zrt.

A Svenk kiegészítéseként a Youtube-on rendszeresen fognak készülni a filmezés izgalmas világáról, magyar filmekről szóló és a moziba járást népszerűsítő videók. A Youtube-ra kerülő tartalmak főszereplője és készítője Török Ábel influenszer lesz.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!