Latorcai Csaba: Liszt Ferenc művészete a kereszténységen nyugszik

Kultúra, 2023.10.22

Liszt Ferenc művészete a kereszténységen nyugszik, és csak a kereszténységben értelmezhető - jelentette ki a Miniszterelnökség területfejlesztésért felelős parlamenti államtitkára vasárnap Budapesten.

A kilenc koncertből álló Liszt-sorozat záró hangversenyén a Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templomban Latorcai Csaba, a koncertsorozat fővédnöke köszöntőjében szimbolikusnak nevezte, hogy Liszt dallamai éppen egy nappal az 1956-os forradalom ünnepe előtt csendülnek fel.

Az államititkár hangsúlyozta: szimbolikus az is, hogy erre a koncertsorozatra egy olyan kihívásokkal teli időben került sor, amikor nagy szükség van a keresztény közösségek összefogására és "hitünk bátor megvallására".

Nekünk, keresztényeknek nap mint nap ki kell állni a hitünkért, ki kell állni a kultúránkért, mert akik a kereszténységet a magánügy körébe száműznék vagy a keresztény kultúrát más vallásokon nyugvó kultúrával felcserélhetővé tennék Európában, azok valójában a kereszténységet és a keresztény kultúrát törölnék el - mondta.

"Radikálisan fogalmazva úgy is mondhatjuk - tette hozzá az államtitkár -, hogy voltaképpen Liszt Ferenc művészetét is eltörölnék.

Latorcai Csaba rámutatott: identitásunk erősítéséhez és megőrzéséhez a szabadságért vívott évszázados küzdelmeinek során zenei örökségünk is nagyban hozzájárult.

Magyarként Liszt Ferencet hallgatni a Nagyboldogasszony-plébániatemplomban épp olyan felemelő, mint a világ nagy hangversenytermeiben - jegyezte meg az államtitkár.

A Liszt Ferenc születésnapján tartott hangverseny a záró eseménye volt Mészáros Zsolt Máté Junior Prima díjas orgonaművész, Liszt Ferenc-kutató kilenc koncertből álló sorozatának. Mészáros Zsolt Máté a Magyar Művészeti Akadémia hároméves ösztöndíjának keretében dolgozik Liszt összes orgona- és harmóniumművének új összkiadásán, a koncertsorozaton kutatása eredményeit mutatta be.

(FOTÓ)
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!