Latorcai Csaba a mögöttünk levő majd másfél évtizedet az elmúlt száz év legsikeresebb, legtermékenyebb időszaknak nevezte Magyarországon.
Elmondta: míg a kulturális területen 2010 előtt az "általános leépülés aggasztó jelei mutatkoztak", a polgári kormány építkezik vidéken és a fővárosban is. Az elmúlt bő egy évtizedben mintegy száz kulturális beruházásról született döntés 530 milliárd forint értékben - mondta.
Ennek az elkötelezett kormányzati támogatásnak köszönhető a Liszt Ferenc Zeneakadémia újjászületése, az, hogy Liget-projekt keretében átadták a Magyar Zene Házát és a Néprajzi Múzeumot, de megújult a szentendrei művésztelep, valamint számos vidéki múzeum, színház, művelődési ház is - tette hozzá.
Latorcai Csaba kiemelte: az elmúlt időszak fejlesztései mind a magyar nemzet közösségét szolgálják, amelynek akkor van jövője, ha jelenét úgy éli, hogy közben óvja, őrzi és megbecsüli múltját.
L. Simon László, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója az átadás előtt tartott köszöntőjében emlékeztetett: az egykori istállóépületet a helyi közösség két éve vásárolta meg. Elnevezését a kápolnásnyéki születésű Vörösmarty Mihály és Liszt Ferenc barátsága inspirálta, "érdekes és értékes" kapcsolat volt köztük, melynek a költő által írt óda is emléket állít.
A Csajághy Laura Szabadtéri Színpad szomszédságában álló Liszt Művészházzal szeretnének minél jobb körülményeket biztosítani a Kápolnásnyékre látogató művészeknek és a közönségnek.
Az épületet teljes körűen felújították, helyet kaptak benne Vöröss Tibor festőművész alkotásai, egy Gyalus László által tervezett 19. század végi fekete empire szalongarnitúra, valamint egy teraszt is kialakítottak.
(MTI)
Tetszett a cikk?
Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!