Lezárult a Szindbád Színháztörténeti Rendezvénytér fejlesztése Nyíregyházán

Kultúra, 2021.11.19

Lezárult a Szindbád Színháztörténeti Rendezvénytér fejlesztése Nyíregyházán, a komplex beruházás során színháztörténeti múzeumot, pódiumszínpadot, éttermet és rendezvénytermet alakítottak ki az egykori helyőrségi művelődési otthon épületében.

A 950 millió forint értékű fejlesztés a város kulturális negyedének közepén valósult meg, közvetlenül a Móricz Zsigmond Színház szomszédságában - mondta el a pénteki projektzáró ünnepségen Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere. A kulturális negyed a Bessenyei és a Benczúr tereket, valamint az ott található múzeum és színház környezetét, valamint a nemrégiben felújított Kállay-kúriát és a szabadtéri színpad területét foglalja magában.

A városvezető hozzátette, a rendezvénytér remélhetőleg sikeres és gazdaságilag is jól működő hely lesz a negyeden belül, amihez hozzájárulhat, hogy az eredetileg 56 személyes éttermet 102 férőhelyesre bővítették.

Kirják Róbert, az épületet működtető színház ügyvezető igazgatója elmondta, az épületet idén áprilisban vették használatba, amelyben az eddig más helyszínen működő színházi jegyiroda is helyet kapott. Az étterem és a kávézó májusban nyitott meg, augusztustól pedig a kisebb kamaraelőadásoknak helyszínt biztosító új pódiumszínpad fogadja a nézőket.

A pályázati forrásból megépült, Krúdy Gyula író városi és színházi kötődése miatt Szindbádra keresztelt kulturális intézmény fő attrakciója egy 3D-s mozi, az épület színházi hangulatát emellett interaktív és digitális installációk, tárgyi relikviák erősítik. Az Arcképcsarnokra keresztelt belső térben a hazai és külföldi színművészet, valamint ének- és táncművészet legendái mellett a nemzet színészei, a magyar színjátszás kimagasló alakjai láthatóak.

A kiállító- és közösségi terekben a falakat magyar színészikonok portréi díszítik. A Szindbádban emellett megjelennek az egyes korok színházi jelmezei is: a korhű öltözékekben a digitális technika segítségével lehet fotózkodni, a VR-szemüveget felvéve prózamondó játékban próbálhatja ki magát a látogató, az ötnyelvű narráció segítségével pedig a színháztörténeti korszakokról informálódhatnak az érdeklődők.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!