Liszt Ferenc Krisztus oratóriuma csendül fel a Pesti Vigadóban

Kultúra, 2023.11.20

Liszt Ferenc Krisztus oratóriuma csendül fel a Nemzeti Énekkar és a Szent István Filharmonikusok előadásában vasárnap este a Pesti Vigadóban - tájékoztatták a szervezők az MTI-t hétfőn.

"Liszt Ferenc rendkívüli jelentőségű Krisztus oratóriumát mindössze 10-15 évente lehet hallani Budapesten koncertkörülmények között, mert igen terjedelmes, előadóapparátusa is nagy, megszólaltatása pedig kivételes erőfeszítést és szakértelmet igénylő feladat" - írták a közleményben.

A nagyszabású művet a Nemzeti Énekkar és a Szent István Filharmonikusok előadásában, kiváló hazai szólisták közreműködésével hallhatja a közönség, 150 évvel a magyarországi bemutató után, annak egykori helyszínén, a Pesti Vigadóban.

Felidézik, hogy Liszt Ferenc 1855-ben kezdett dolgozni nagyszabású magnum opusán, amit csak 1867-ben fejezett be. Az oratórium három részből áll: Karácsonyi oratórium, Vízkereszt után, Szenvedés és feltámadás. Liszt művében zenekari tételek váltakoznak kórusra, szólistákra és zenekarra, csak szólóra és zenekarra, illetve csupán orgonakíséretes kórusra. Különlegessége még, hogy témáját a megváltó teljes életéből meríti, amelybe a születés és a halál egyként is benne foglaltatik, ebből a szempontból leginkább Händel Messiása tekinthető a darab elődjének - írták.

Az est karmestere Somos Csaba lesz. A mű énekes szólistái Váradi Zita, Szalai Ágnes, Schöck Atala, Szappanos Tibor, Fátrai János és Sebestyén Miklós lesznek. A különleges előadást a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola Gyermekkara teszi teljessé.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!