Madách 200 - Közös gondolkodásra hív a Gondolat Fesztivál Veszprémben

Kultúra, 2023.10.22

Madách 200 címmel gondolatébresztő fesztivált rendeznek Veszprémben Az ember tragédiája alapkérdéseihez kapcsolódva október 25. és 29. között.

A drámai költemény ezúttal nem irodalomtörténeti szempontból kerül górcső alá, hanem a benne szereplő eszmék és problémafelvetések oldaláról tárul fel a tartalma - olvasható a szervezők közleményében, amely szerint a fesztiválon minden nap más-más téma kerül a középpontba.

Az esemény első napján, szerdán a teremtéstörténet, az emberiség fejlődése áll majd a fókuszban és arról is szó esik, hogy mi a célja az embernek a világban. A második napon az egyiptomi, az athéni és a római kultúra kapcsán az egyeduralom és a demokrácia témáját járják körül. A harmadik napon egyebek mellett a reneszánsz és a felvilágosodás eszméiről, a korszak tudományáról, valamint a munka és magánélet egyensúlyáról lesz szó. A negyedik napon a technológiai forradalom, valamint a fogyasztói társadalom pozitívumai és negatívumai is szerepelnek a témák között. A záró napon a lehetséges jövőképek állnak a beszélgetések fókuszában, emellett a környezetvédelemről, a klímakatasztrófáról és az ezzel járó klímaszorongásról is szó lesz.

A fesztivál vendége lesz mások mellett Dominik Finkelde német filozófus, aki arra keresi a választ, honnan jött és merre tart az emberiség. Közreműködik még Szathmáry Eörs evolúcióbiológus, Hideg Éva jövőkutató és Gelencsér András vegyészmérnök, akik közös beszélgetésen tárják fel a fenntartható fejlődés lehetőségeit. Baán Izsák, a bakonybéli bencés közösség szerzetese az én és a közösség viszonyáról beszélget majd Balla Gergely zenésszel, emellett az elöregedő társadalmak globális következményeiről is szó esik Pogonyi Szabolcs filozófus, Pogátsa Zoltán közgazdász és Kocsis Krisztián neurobiológus közreműködésével.

A fesztiválnak az ActiCity, a FOTON, az Expresszó, a TEREM, a Papírkutya, a Hangvilla és a Fricska Étteremlakás ad majd otthont. A gondolatébresztő beszélgetéseken kívül lesz punk-rock koncert, különleges ételkóstoló, kortárs színházi előadás, valamint felcsendülnek arab dalok is - közölték.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!