Magyarságkutató, KNRF: közös kutatás indul a nők szerepéről a magyar kultúrában

Kultúra, 2023.11.22

Együttműködési megállapodást kötött a Magyarságkutató Intézet Eszmetörténeti Kutatóközpontja a Kortárs Női Reflexiók Fórumával(KNRF). A két szervezet közös projektet indít A nőiség kultúrája és a nőiség a magyar kultúrában címmel - jelentették be szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.

Kásler Miklós, a Magyarságkutató Intézet főigazgatója és tiszteletbeli elnöke az együttműködés hátterét ismertetve elmondta, hogy az intézet szeptemberben nagy sikerű konferenciát szervezett a külföldre házasodott Árpád-házi királylányok civilizatorikus szerepéről. Ugyanebben az időszakban a fórum is tartott egy hasonló témájú konferenciát, így megállapodtak abban, hogy megosztják ismereteiket és tapasztalataikat, egyúttal közös projektet indítanak külföldi szakértők bevonásával.

A közös munka eredményét elektronikus és nyomtatott formában is elérhetővé teszik a nyilvánosság számára. Terveik között öt közös konferencia szerepel, melyek tematikája az Árpád-házi királylányok szerepének és hatásának vizsgálata az európai politika- és kultúrtörténetben. Emellett a női szerepek felfogására, azok egykori megjelenítésének bemutatására irányuló kutatás is célja az együttműködésnek. A nők családban és társadalomban betöltött szerepét vizsgálják a különböző történeti korokban - ismertette a főigazgató.

Kásler Miklós számos történelmi példán keresztül idézte fel az Árpád-ház dinasztikus törekvéseit és kiemelt politikai befolyását az európai történelemben.

Prokopp Mária, a Kortárs Női Reflexiók Fórumának tiszteletbeli elnöke hangsúlyozta, a magyar történelem első 500 évében olyan nőalakok, hősök adhatnak példát és értékeket, akiknek történetét meg kell őrizni, és be kell mutatni az oktatásban.

Major Gyöngyi, a Kortárs Női Reflexiók Fórumának elnöke elmondta, a fórum magánkezdeményezés. Elsődlegesen a női indentitás mesterséges torzítására érzékenyek. Ebből a nézőpontból rendkívül széles perspektíva tárul fel a magyar történelemből, kiváló személyek, hősök, hősnők tűnnek fel, ezért nem vagyunk rászorulva feminista példaképekre, sőt az egyenjogúsági harcra sem, tekintve az évezredes magyar hagyomány nőtiszteletét - hangsúlyozta Major Gyöngyi.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!