Március 16-án kezdődik a Bach Mindenkinek Fesztivál

Kultúra, 2020.01.21

Idén a Kárpát-medence több mint 100 településén szólal meg Bach muzsikája hangversenytermekben, templomokban, iskolákban, kórházakban, aluljárókban és tereken március 16. és 22. között a Bach Mindenkinek Fesztiválon.

A fesztiválon a művészek önkéntesen vesznek részt, az események ingyenesek a közönségnek, de adományaikkal hozzájárulhatnak a Magyar Gyermekmentő Alapítvány munkájához - mondta el Kovács Zalán László tubaművész, fesztiváligazgató a programsorozatot bemutató keddi sajtótájékoztatón Budapesten.

A fesztiválon fellép majd mások mellett a Nemzeti Filharmonikus Zenekar, a Honvéd Férfikar, a Magyar Állami Operaház zenekara, a debreceni Kodály Filharmonikusok és a Kodály Kórus. A hivatalos megnyitó és koncert az Állami Operaház Eiffel Műhelyházában lesz, a zárókoncertnek a Gödöllői Királyi Kastély ad otthont.

Gesztes Éva, a Magyar Gyermekmentő Alapítvány szakmai vezetője elmondta, hogy olyan lélegeztetőgépet szeretnének vásárolni, amely alkalmas csecsemők, kis- és nagyobb gyermekek, valamint felnőttek ellátására is betegszállítás közben.

Az alapítványról elmondta, hogy 15 éve tevékenykednek, ők indították Magyarországon az első gyermekmentőorvosi autókat, amelyek a gyermekintenzív-osztályok "meghosszabbított karjaiként" foghatók fel. Kitért arra is, hogy az elmúlt mintegy 10 évben 35 ezer szülőt oktattak országszerte ingyenesen elsősegélynyújtásra, mivel a gyermekkori balesetek 75 százaléka megelőzhető lenne - mutatott rá.

A sajtótájékoztatón átadták a 2019-es fesztiválon összegyűjtött 3,5 millió forintnyi adomány segítségével beszerzett új lélegeztető-altatógépet a Bethedsa Gyermekkórházban.

Velkey György főigazgató kiemelte: a tavalyi jótékonysági program kedvezményezettjei azok a súlyosan beteg gyermekek, akik légzésükben szorulnak támogatásra. Ezeknek a gyerekeknek magas szakmai tudásra és magas technológiájú környezetre van szükségük, ehhez járul hozzá az újonnan beszerzett gép, amely az intenzív aneszteziológiai ellátás műszere.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!