TV műsor

Második díjat nyert a ZDA - Zoboki Építésziroda a sencseni Nemzetközi Előadóművészeti Központ tervpályázatán

Kultúra, 2021.04.14

Megosztott második díjat nyert a ZDA - Zoboki Építésziroda a sencseni Nemzetközi Előadóművészeti Központ tervpályázatán; a magyar tervet, illetve annak részleteit az épület megépítése során is felhasználhatják majd.

A pályázat döntőjében a magyar építészcsapat "világsztárokkal", köztük Zaha Hadid irodájával és a végső győztes New York-i Ennead Architects-cel volt versenyben - tájékoztatta az MTI-t csütörtökön a ZDA - Zoboki Építésziroda.

A közlemény szerint a ZDA koncepcióját kiemelkedőnek ítélte a nemzetközi sztárépítészekből álló zsűri, kiemelve a tervezett épület funkcionális kidolgozottságát és egyedi színháztechnológiai megoldásait.

A 19 milliós kínai metropolisz, Sencsen Futian negyedének új előadóművészeti központjának megtervezésére 2020 júliusában írtak ki nemzetközi tervpályázatot. A építészeknek - egy három épületből álló barnamezős fejlesztés részeként - az 53 ezer négyzetméteres és több mint 80 milliárd forint becsült beruházási értékű Nemzetközi Előadóművészeti Központ (International Performance Center) koncepciótervét kellett elkészíteniük.

Mint a közlemény kiemeli, a projekt jelentőségét jelzi, hogy a nemzetközi pályázatra olyan építészirodákat hívtak meg, mint a Heatherwick Studio, Christian de Portzamparc irodája vagy a Henning Larsen Architects, míg a nyílt tenderen elindult a Zaha Hadid Ltd., Fudzsimoto Szou irodája, valamint az Ennead Architects is.

A ZDA a meghívott építészirodák között kapott helyet, novemberben pedig még ennél is komolyabb sikert értek el: az utolsó, döntő fordulóba is beválogatta tervüket a zsűri, melynek tagja volt mások mellett Rem Koolhaas és Massimiliano Fuksas is.

A döntőben már csak öten: egy dán iroda, az SHL Shanghai mellett a Zaha Hadid Ltd., az Ennead Architects, a francia Coldefy & Associés Architectes Urbanistes, valamint a ZDA versenyeztek. A magyar építészcsapat munkáját az Intramuros Építésziroda és az Arch-Studio segítette.

A közlemény szerint a ZDA célja egy olyan kulturális középület létrehozása volt, amely egyszerre az előadóművészetek otthona, nyitott közösségi tér és kulturális bevásárlóközpont. A ház formája a kínai mitológia ősi hegyeit, sziklaszirtjeit idézi, az ég felé törekszik, de nem csak a külső egyedi. Az épületbe egy multifunkcionális színháztermet terveztek, amely a tér fizikai variálhatóságával bármilyen előadóművészeti műfaj igényeit ki tudja szolgálni.

"Nagyon komoly elismerés, hogy a szakmai zsűri világsztárokkal egy polcra helyezte a ZDA-t. Ez azt mutatja, hogy az alkotóközösségünk kimagasló szakmai színvonalon dolgozik, és hogy a magyar építészeknek van keresnivalójuk a nemzetközi színtéren" - idézi a közlemény Zoboki Gábort. A ZDA alapító-igazgatója kiemelte, hogy egyre fontosabb terep lehet a magyar építészek számára Kína, ahol nagyon jelentős fejlesztések zajlanak.

Mint a közlemény emlékeztet, a ZDA a legjobbak közé jutott a Sencseni Operaház nemzetközi tervpályázatán is, amelynek szintén a napokban hirdették ki a végeredményét. Az építésziroda megvételt nyert a hongkongi öbölbe megálmodott új, ikonikus kulturális létesítmény tervével, amelyet a legjobb 12 pályamű közé válogattak; a végső győztes a francia Ateliers Jean Nouvel építésziroda lett.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!