Megnyílt a 33. Budapest Borfesztivál

Kultúra, 2024.09.12

(MTI) - Georgia díszvendégségével nyílt meg csütörtökön a 33. Budapest Borfesztivál, amely számos magyar és nemzetközi termelő boraival, gasztronómiai különlegességekkel, pódiumbeszélgetésekkel és egyéb programokkal várja az érdeklődőket a Budavári Palota teraszain vasárnapig.

Nagy István agrárminiszter köszöntőjében elmondta: a fesztivál látogatói megismerkedhetnek a többezer éves georgiai borkultúra hagyományaival, de a legjobb magyar termelők közül is sokan jelen vannak.

Márai Sándort idézve kiemelte, a bornak nemcsak íze, illata és szesztartalma van, de szelleme is, amelyet a termelő szőlészektől, borászoktól kap.
Nagy István az MTI-nek elmondta, a kormányzat a KAP stratégiai terv forrásai révén 2027-ig több mint 100 millió eurót fordít a borágazat támogatására, ebből a legnagyobb szeletet a szőlőművelés és borkészítés hatékonyságát növelő beruházások támogatása teszi ki.

Felhívta a figyelmet a magyar bor népszerűsítést, bel- és külpiaci jelenlétének erősítését szolgáló forrásokra is: erre a célra 6 millió euró áll rendelkezésre 2027-ig.

Tamara Liluasvili, Georgia magyarországi nagykövete hangsúlyozta, hogy a georgiai borkészítés gyökerei nyolcezer évvel ezelőttre nyúlnak vissza, a borkultúra pedig ma is nemzeti identitásuk egyik sarokköve.

A Borfesztiválon bemutatkoznak Georgia borvidékei és számos őshonos szőlőfajtája. A georgiai borok világát minden délután mesterkurzusok mutatják be a turulszobor alatt található georgiai standon, a szemközti színpadon pedig Georgia kultúrájával ismerkedhetnek meg az érdeklődők - közölte Tamara Liluasvili.
(MTI)

Címkék

kultúra gasztronómia fesztivál
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!