A magyar és regionális formatervezők mellett az iparművészek és képzőművészek ismertségének növelését, az értékesítésösztönzést, valamint a hazai tervezők és művészek nemzetközi piacra juttatását tűzte ki célul a Magyar Divat & Design Ügynökség (MDDÜ) 2020-ban útjára indított 360 Design Budapest sorozata - hangsúlyozta a kiállítás keddi megnyitóján az MDDÜ általános vezérigazgató-helyettese.
Forintos-Szűcs Anita emlékeztett arra, hogy a 360 Design Budapest kiállítás a kezdetek óta több hazai és nemzetközi elismerésben részesült, például megkapta a nemzetközi design elismerést, a Red Dot díjat is.
Ebben az évben 70 jelentkező közül választotta ki a szakmai zsűri azt a több mint 60 formatervezőt és művészt, akinek több mint kétszáz alkotását láthatja a közönség a kiállításon - tette hozzá Forintos-Szűcs Anita.
Kiemelte, a programmal Európa-szerte turisztikai vonzerőt kívánnak biztosítani, valamint bemutatni a közép-európai regionális tervezők és művészek gazdagságát a kreatív iparban. Idén először az eseménynek a több mint százéves múltra visszatekintő Adria-palota ad otthont, amely Forintos-Szűcs Anita szerint tovább erősíti a múlt és a jelen találkozására, valamint a magyar kulturális örökség megőrzésére és megújítására épülő koncepciót. A kiállítás kurátora ebben az évben is Bonta Gáspár volt - tette hozzá.
Az idei 360 Design Budapest kiállításon exkluzív tárlatvezetések mellett Dj is szórakoztatja a közönséget, valamint idén először kísérőprogramokat is szerveznek, ezek a dizájn mindennapokban betöltött szerepére hívják fel a figyelmet - mondta Forintos-Szűcs Anita.
A 360 Design Budapest rendezvény egyik vendége lesz a kortárs design kiemelkedő alakja, Rossana Orlandi kurátor és szakértő, akivel több eseményen is találkozhat a szakma és a közönség. Idén a Z generációnak is szerveznek programokat: a 6AM Glassworks olasz dizájnmárka kreatív alapítói, Edoardo Pandolfo és Francesco Palu a kézművesség és a dizájn modern megközelítésének egyesüléséről beszél - magyarázta Forintos-Szűcs Anita.
Ledényi Attila, az Art Market Budapest alapító-igazgatója elmondta: a mostani 360 Design Budapest anyaga leképezi azt, "hogy a képzőművészet és a dizájn közötti határvonalak mára elmosódtak és a dizájn kontextusában is visszaköszön a képzőművészet". Az Art Market két éve működik együtt az MDDÜ-vel, részben azzal a céllal, hogy sikeresen bővüljön a képzőművészet piaca a dizájn iránt fogékony közönség körében. Beszélt arról is, hogy a közösen rendezendő szakmai napon, csütörtökön az építészetben, az ingatlanberuházásban és -fejlesztésben a dizájn és a művészet értéknövelő hatásának témája kerül a fókuszba.
Cselovszki Zoltán, az Iparművészeti Múzeum főigazgatója hangsúlyozta: az IMM 150 éve gyűjti a minőségi iparművészeti tárgyakat. Küldetése a kezdetektől fogva az, hogy emelje az iparművészet színvonalát, javítsa a közízlést és képviselje a magyar iparművészetet a nemzetközi színtéren.
Bonta Gáspár a kiállítás kurátora elmondta, hogy a tíz hónapos munka eredményeként létrejött kiállítás fókuszában a múlt és a jelen találkozása áll. Mint fogalmazott, a tárlat a változásról, a tradícióról és a transzformációról szól. Idén kiemelt figyelmet fordítottak arra, hogy a formatervezők mellett ipar- és képzőművészek alkotásait is bemutassák a közönségnek.
A régió több országából 13 formatervező és művész - többek között cseh, osztrák, lengyel, ukrán és horvát alkotók munkái is megjelennek - hívta fel a figyelmet a kurátor.
A 360 Design Budapest kiállítás vasárnapig látogatható az Adria-palotában.
(FOTÓ)
(MTI)
Galériánk
Véleménye van? Szóljon hozzá!