TV műsor

Megnyílt a 7. Nemzetközi Textiművészeti Triennále Szombathelyen

Kultúra, 2021.06.18

Tizenhét országból érkeztek alkotások a 7. Nemzetközi Textilművészeti Triennáléra, amelyet pénteken délután nyitottak meg a Szombathelyi Képtárban.

Az országosan meghirdetett fal- és tértextil kategóriában 72 mű szerepel a kiállításon, a textildizájnban 36, nemzetközi kategóriában 92 miniatűrtextilt, 13 zászlót és a 32 szalagot tekinthetnek meg a tárlat látogatói.

Kucsera Tamás Gergely, a Magyar Művészeti Akadémia főtitkára a megnyitón kiemelte: Szombathely ötven éve ad otthont a textilbiennáléknak és textiltriennáléknak, a rendezvény támogatottsága az öt évtized alatt "rendszereket átívelő módon" megmaradt.

Hozzátette: a három évvel ezelőtti triennále óta sok minden megváltozott, a koronavírus-járvány, az arra való utalás például maszkok formájában több kiállított műben is megjelent, ennek ellenére a művészet és a művészek feladata, hogy napjainkban "a normalitás szövetét" újraszőjék.

Horváth Soma, a megyei jogú város kultúráért is felelős alpolgármestere köszöntőjében úgy fogalmazott: a nemzetközi textil triennále egyben a felújított képtár megnyitása is.

A tárlatot Cebula Anna művészettörténész, a Szombathelyi Képtár igazgatója nyitotta meg, aki elmondta: nagy örömükre szolgált, hogy az idei triennálén a fal- és tértextil kategóriára az előző évekhez képest is kimagaslóan sok művel pályázatak az alkotók, holott a koronavírus-járvány miatt a külföldi kiállító országok száma kevesebb mint a fele a megszokottnak.

Cebula Anna úgy fogalmazott: a triennále témakiírásának megfelelően jelen van a "sodrás és sodródás". Amikor két évvel ezelőtt a Kulturális Alapítvány a Textilművészetért kuratórium tagjai megfogalmazták a sodrást, mint hívószót, még senki sem gondolt arra, hogy mennyire aktuális lesz - mondta.

Hozzátette: a különféle kíséreti textilmegoldások mellett nagy számban megtalálhatók a kiállításon a hagyományos technikákkal készült alkotások is. A miniatűrtextilek, szalagok és zászlók az előző évekhez hasonlóan most is technikai és anyaghasználati megkötés nélkül készülhettek, így a hagyományos textilek mellett megjelenik a PVC, a gipsz, a nylon, a műbél, a karton, a fotó és a szilikon is. feltűnnek,

A kiállítás megnyitását követően a hagyományokat követve átadták a nemzetközi textiltriennále meghirdetett kategóriáiban legjobbnak ítélt alkotások, alkotók díjait.

A tárlat augusztus 29-ig tekinthető meg a Szombathelyi Képtárban.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!