TV műsor

Megnyílt a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó Nagymaroson

Kultúra, 2021.06.23

Megnyílt Nagymaroson a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó, amelyen vasárnapig  színházi előadásokkal, koncertekkel, közösségi programokkal várják a látogatókat.

Megnyílt a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó Nagymaroson Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára, a rendezvény fővédnöke a szerdai megnyitón hangsúlyozta, hogy a fesztivál teljesen egyedi Magyarországon, mert a visegrádi négyek államaiból - Magyarország mellett Csehországból, Lengyelországból és Szlovákiából - hív immár 8. alkalommal színészeket, előadókat, zenekarokat.

A politikus, aki a térség országgyűlési képviselője is, hozzátette, hogy a gazdasági és politikai összefogás mellett akkor van igazán "lelke" a V4-ek együttműködésének, ha ez a kultúra területén is egyre erősebben megvalósul. Ebben kiemelt szerepe van az idén Nagymarosra költözött fesztiválnak.

Hozzátette, hogy a koronavírus-járvány alatt a frontvonalban harcolóknak létrehozták a VéNégy Hero jegyet. Azok a védekezésben résztvevők, akik ellátogatnak a fesztiválra egy megvásárolt belépő mellé ajándékba kapnak egy másikat.

Fekete Péter, az Emmi kultúráért felelős államtitkára, a rendezvény védnöke emlékeztetett arra: a pandémia idején a művészek, a kulturális élet dolgozói folyamatosan arra készültek, hogy új produkciókkal, koncertekkel, színházi előadásokkal tudjanak újra közönség elé lépni. "Át kell vennünk a stafétát az orvosoktól, a rendvédelmi dolgozóktól, a kultúra lesz az újraindulásnak a motorja" - fogalmazott.

Az államtitkár a fesztivál jelentőségéről szólva azt mondta, hogy Európa közepén akkor tudjuk elfogadtatni a szomszédainkkal, hogy tiszteljenek bennünket, ha mi is megismerjük és tiszteljük az ő kultúrájukat. A VéNégy fesztivál jó példa erre - tette hozzá.

A visegrádi várral szemben, a nagymarosi Duna-parton megvalósuló fesztiválon három színpaddal, nívós színházi előadásokkal, hazai és külföldi zenekarok koncertjeivel, gasztronómiai kínálattal, napközbeni programokkal várják a látogatókat. A programsorozat nyitóelőadása szerdán Olt Tamás Rejtő-estje, a Szájon lőtt tigris.

A fesztiválon fellép a Halott Pénz, Kowalsky meg a Vega, a Belga, a Firkin, az Aurevoir, a Blahalouisiana, Rúzsa Magdi, a Punnany Massif, a Random Trip, az Ivan & The Parazol, az Erik Sumo Band, Péterfy Bori & Love Band, a Lóci játszik, Dánielfy Gergő és az utazók, valamint az Európa Kiadó is, míg Ausztriából a Russkaja érkezik. Minden este egy-egy feltörekvő zenekar lép színpadra: Lengyelországból a Cheap Tobacco, Szlovákiából a Luvver, Csehországból a HRTL érkezik, míg Magyarországot a Carson Coma képviseli.

Négy ország alkotóinak részvételével, Feledi János táncművész, koreográfus vezetésével kéthetes workshop eredményeként fog megszületni a zárónapon látható Changes című produkció. Másnap a lengyel Teatr Ateneum lép fel a Boguslaw Schaeffer - A színház démonja című előadással.

Június 25-én a cirkuszi sátorban az Umbero Eco által inspirált Moral insanity című produkció látható a szlovák Presov National Theatre előadásaként. Június 26-án a cseh Divadlo Polarka a Homo zabijens című előadást mutatja be. William Golding Az örökösök című regényének színpadi adaptációját Jan Antonín Pitínsky állította színpadra.

További információ a programokról a http://venegyfesztival.hu/program/ címen érhető el.
(MTI)

Galériánk

Megnyílt a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó Nagymaroson Megnyílt a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó Nagymaroson Megnyílt a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó Nagymaroson Megnyílt a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó Nagymaroson Megnyílt a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó Nagymaroson Megnyílt a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó Nagymaroson
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!