Megsemmisítheti új tulajdonosa Basquiat nem helyettesíthető tokenként (NFT) árverésre kerülő rajzát

Kultúra, 2021.04.28

Elárverezi az OpenSea digitális piac Jean-Michel Basquiat (1960-1988) egy rajzát, amelyet új tulajdonosa megsemmisíthet majd az árverés után.

A Free Comb with Pagoda című papírrajz 1986-ban készült, 2015-ben vásárolta meg mostani tulajdonosa egy nyilvánosságra nem hozott összegért. Korábban, 2012-ben a texasi Heritage aukciósház vitte árverésre, 80-120 ezer dollárt reméltek érte, ám nem kelt el.

Most az OpenSea nyílt digitális piacon egy ether (2500 dollár) a kikiáltási ára.

Az eladás után a rajzot fizikai valójában megsemmisítik, ha új tulajdonosa kéri, csupán nem helyettesíthető tokenként marad fenn Basquiat műve, amelynek eredetiségét a néhai amerikai képzőművész alapítványa 2002-ben igazolta - adta hírül a The Art Newspaper című művészeti folyóirat honlapja.

Nem ez lesz első kortárs műalkotás amelyet elárverezése után megsemmisítenek. Banksy, a híres graffitiművész Girl With Baloon (Lány léggömbbel) című alkotása 2018 októberében az előzetes becslésekhez képest háromszoros áron, 1,2 millió euróért kelt el egy londoni árverésen, ahol az utolsó licit leütése után egy képkeretbe épített vágószerkezet csíkokra aprította a kép egy részét mindenki megdöbbenésére. Később kiderült, hogy Banksy a szerkezettel teljes egészében le akarta darálni művét.

A megmaradt alkotás most a Love is in the Bin (Szerelem a szemétben) címet viseli, és Banksy ügynöksége hitelesítette is.

Idén márciusban Egy New York-i parkból élőben streamelt videón elégették, majd digitális műalkotásként a korábbi ár többszöröséért eladták Banksy Morons (Hülyék) című művét.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!