TV műsor

Megújult a vörösberényi jezsuita kolostor

Kultúra, 2021.06.22

Átadták a megújult jezsuita kolostort Balatonalmádi-Vörösberényben. Az épület összművészeti kulturális központként fog működni.

Megújult a vörösberényi jezsuita kolostor A keddi megnyitóünnepségen Fekete Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériuma kultúráért felelős államtitkára kiemelte: a régi idők üzenetét őrző épületeket országszerte sorra újítják fel.

Mintegy egymilliárd forint kormányzati támogatásból újult meg a vörösberényi kolostor, amely a szomszédságában álló Loyolai Szent Ignác katolikus templommal és a 2017-ben felújított volt magtárral együtt a Balatonpart ikonikus helyévé vált - tette hozzá.

Felidézte: a korábbi évtizedekben számos templomot, kastélyt, uradalmi épületet - az orosz mintát követve - Magyarországon tornacsarnokká, magtárrá, uszodává alakítottak át. "Mindez az ideológiai megsemmisítés, emlékeltüntetés kísérlete okán és szándékával történt, de ez nem maradhatott így, ebbe nem nyugodhattunk bele."

Mint mondta, a megújult kolostorban a tervek szerint helytörtneti gyűjtemény, képtár, múzeum kaphat helyet, és a közelében álló magtárral együtt színházi előadásoknak, koncerteknek, képzőművészeti kiállításoknak, szakmai konferenciáknak is otthont ad majd.

A kormány a kolostor felújítására először 500 millió forint, majd további 400 millió forint támogatást nyújtott - közölte.

Kepli Lajos, Balatonalmádi független polgármestere elmondta, hogy a kolostor szomszédságban álló magtár a balatonalmádi kulturális központot megálmodó Kerényi Imre színházi rendező nevét viseli majd. A kolostor helyiségei a színházi előadások háttérépületeként, konferenciák helyszíneként működnek majd.

Kontrát Károly, a térség fideszes országgyűlési képviselője megemlítette, hogy a kolostort az 1758-as iratok említik először, a templomot 1779-ben szentelték fel, és a magtárt is a 18. században építették. Azt mondta, Kerényi Imrével közösen kezdeményezték a kulturális központ létrehozását, most pedig eljött az idő, hogy megtöltsék tartalommal a megújult épületet.
(MTI)

Galériánk

Megújult a vörösberényi jezsuita kolostor Megújult a vörösberényi jezsuita kolostor Megújult a vörösberényi jezsuita kolostor Megújult a vörösberényi jezsuita kolostor Megújult a vörösberényi jezsuita kolostor
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!