Műfordítói és országismereti táborokat hirdetnek Lakiteleken

Kultúra, 2021.05.14

Műfordítói és országismereti táborokat hirdet a Lakitelek Népfőiskola, a Kelet- és Közép-Európai Kutatásért és Képzésért Alapítvány, a Tolsztoj Társaság, valamint a Magyar Írószövetség augusztus végére.

Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a lakiteleki népfőiskola alapítója az MTI-nek elmondta: a kazah-magyar és a koreai-magyar országismereti táborokat 35 évnél fiatalabbak számára szervezik, akik megismerhetik az adott ország irodalmát és történelmét, a kazah és a koreai kultúra sajátosságait, valamint az adott nyelvek alapjait is. A mongol-magyar és az orosz-magyar műfordítói táborokban a jelentkezők előadásokat hallgathatnak a kortárs mongol és orosz irodalomról, illetve kultúráról, a mongol sajtónyelvről, továbbá megismerkedhetnek a mongol és az orosz szövegek magyarra fordításának elméletével és gyakorlatával - mondta Lezsák Sándor. Kiemelte: a táborok keretében az adott ország nyelvét jól ismerő magyar egyetemisták és külföldi diákok közösen fejleszthetik tovább nyelvtudásukat és szerezhetnek újabb ismereteket. A résztvevő fiatalok neves szakemberek irányításával ismerkedhetnek meg a műfordítás mesterségével, szakmai fogásaival. A lakiteleki népfőiskola alapítója szólt arról is, hogy a tervek szerint 2021. augusztus 23-a és augusztus 29-e között zajló országismereti táborokba egy legalább háromezer karakterből álló Mit tudok a Koreai-félszigetről?, illetve Mit tudok Kazahsztánról? című esszével, valamint a Lakitelek Népfőiskola honlapjáról, a www.nepfolakitelek.hu-ról letölthető jelentkezési lappal lehet nevezni. A mongol-magyar műfordítói táborba egy legalább háromezer karakterből álló mongolról magyarra fordított szépirodalmi szöveggel vagy a mongol műveltséghez kapcsolódó tanulmánnyal, esszével, az orosz-magyar műfordítói táborba pedig egy legalább nyolcezer karakterből álló oroszról magyarra fordított szépirodalmi szöveggel és a nevezési lappal jelentkezhetnek az érdeklődők. A nyertes pályázók számára a szervezők a képzések teljes idejére térítésmentesen szállást és étkezést biztosítanak. A pályamunkák és a jelentkezési lapok benyújtásának határideje 2021. július 1-je.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!