Múzeumok éjszakája - A Csík Zenekar ad koncertet a Fiumei úti sírkertben

Kultúra, 2022.06.21

A Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) idén is csatlakozik a Múzeumok éjszakája országos programsorozatához, amelynek részeként szombaton a Csík Zenekar ad koncertet a Fiumei úti sírkertben, a Kossuth-mauzóleum előtti füves területen.

A NÖRI keddi közleménye szerint hagyományosan tematikus sétákkal és ingyenes szabadtéri koncerttel várják a látogatókat szombaton. Emellett 14 és 20 óra között nyitva lesznek a nagy mauzóleumok, amelyek az év többi napján csak vezetett séták során látogathatók, így az érdeklődők ezen a napon szabadon megnézhetik Kossuth Lajos, Deák Ferenc és Batthyány Lajos sírépítményének belső tereit. Sötétedés után zseblámpás hangulatséták indulnak Angyalok útján címmel.

A Csík Zenekar esti koncertjén felhangzik majd többek között József Attila Születésnapomra című verse és Petőfi Sándor Temetőben szól az ének című költeménye, valamint a Te majd kézen fogsz és hazavezetsz című dal is.

"A Nemzeti Örökség Intézete minden évben csatlakozik a Múzeumok éjszakája programjaihoz, hiszen a Fiumei úti sírkertet egy szabadtéri múzeumként fogjuk fel, ahol a modern kori szobrászművészetünk, irodalomtörténetünk és történelmünk is felfedezhető" - idézi a közlemény a rendezvény kapcsán Móczár Gábort, a NÖRI főigazgatóját, aki hozzátette, hogy az ilyen alkalmak során a különleges programokkal olyanokat is meg tudnak szólítani, akik másként nem ismernék meg a nemzeti emlékhelyet.

A Csík Zenekar koncertjén a részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött, regisztrálni a [email protected] email címen lehet.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!