Múzeumok éjszakája - Hankó Balázs: idén rekordszámú intézmény várja a látogatókat

Kultúra, 2024.06.22

A Múzeumok éjszakáján idén rekordszámú, több mint 450 résztvevő intézmény várja mintegy háromezer programmal késő éjszakáig a látogatókat országszerte és a határon túl is - mondta Hankó Balázs leendő kultúráért és innovációért felelős miniszter szombaton a Szépművészeti Múzeumban.

Újságíróknak nyilatkozva a leendő miniszter hangsúlyozta: a magyar kultúrát vonzóvá és mindenki számára elérhetővé kell tenni, ahogy a Múzeumok éjszakája rendezvény is évről évre ezen dolgozik.

Felidézte, hogy a programsorozatot minden évben a Szent Iván éjszakájához legközelebb eső szombaton rendezik meg immár 22 éve.

Hankó Balázs kiemelte, hogy tavaly mintegy 380 ezren vettek részt a programsorozaton, ebből csak a Szépművészeti Múzeumot több mint 16 ezren keresték fel az éjszaka során.

Megjegyezte, hogy a Szépművészeti Múzeum Közép-Európa leglátogatottabb múzeumának számít, hiszen tavaly több mint 800 ezer látogatót fogadott az intézmény.

"Most is számtalan program várja az érdeklődőket, még érdemes elindulni barátokkal, családdal" - jegyezte meg az államtitkár.

A Szépművészeti Múzeumban az állandó kiállítások mellett három időszaki tárlat is megtekinthető: a Kertész, Moholy-Nagy, Capa - Magyar fotóművészek Amerikában (1914-1989), a Folyt. köv. grafikai kiállítás és a Lipchitz - Egy kubista szobrász című kamaratárlat. A Múzeumok éjszakáján a múzeumban fellép a Fine Arts Jazz Group, a Semmelweiss Egyetem Medikus Zenekara, Marco Mezzacapo olasz gitárművész és a FrenÁk Társulat. A Marilyn Monroe-rajongók három kultfilmet láthatnak a tragikus sorsú hollywoodi szépséggel, de számos tárlatvezetéssel, művészettörténeti előadással és foci-Eb-közvetítéssel is várják a közönséget.

(FOTÓ)
(MTI)


Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!