Németh Szilárd: Magyarország 1456-hoz hasonlóan most is a kereszténységet védi

Kultúra, 2021.07.22

Magyarország - a 15. században betöltött szerepéhez hasonlóan - a 21. században is kulcsszerepet vállal az európai nemzetek kulturális értékeinek, közös keresztény hagyományainak megóvásában, illetve az Európai Unió külső határainak megvédésében - jelentette ki a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára a nándorfehérvári diadal emléknapján tartott budapesti ünnepségen csütörtökön.

Németh Szilárd a Halászbástya tövében álló Hunyadi János-szobornál megtartott megemlékezésen hangsúlyozta: ez a nap nem csupán a nemzetnek, hanem a keresztény Európának és a mai keresztény világ összességének az emléknapja, máig élő példaképe a hazafiságnak, az önfeláldozásnak, emberi helytállásnak, az európaiságnak, az európai összefogásnak és a kereszténységnek.

Erre a győzelemre emlékezik azóta minden keresztény templom déli harangszója - tette hozzá a politikus.

Felidézte, hogy a 15. században az Európát félelemben tartó török seregek II. Mehmed vezetésével 1453-ban elfoglalták Konstantinápolyt. Ugyan V. Miklós és III. Callixtus pápa ezt követően keresztes hadjáratot hirdetett, de a nyugati uralkodók - hasonlóan, mint ma - csak magukkal voltak elfoglalva - fogalmazott.

Ebben a helyzetben Nándorfehérvár megvédése csak annak volt köszönhető, hogy Hunyadi János és Szilágyi Mihály, a vár kapitánya saját jövedelméből finanszírozta "Magyarország kulcsának" védelmét.

A "törökverő" 12 ezer, sógora pedig 7 ezer várvédőt tudott "összetrombitálni", illetve a később szentté avatott Kapisztrán János 30 ezres létszámú szerb-magyar önkéntes, népfelkelő sereget toborzott.

A többszörös túlerőben lévő török hadsereg 1456. július 4-től ostromolta a várat, ám a viadal 22-én, a középkori magyar hadtörténet egyik legdicsőbb epizódjaként Hunyadi János seregeinek fényes győzelmével ért véget - emlékeztetett Németh Szilárd.

Hangsúlyozta, hogy a győzelem hőseire ma is kegyelettel és tisztelettel, méltó módon kell emlékeznünk. Ezért nyilvánította július 22-ét a nándorfehérvári diadal emléknapjává az Országgyűlés 2011-ben.

A továbbiakban úgy vélekedett, hogy a Nyugat-Balkán stabilitásának kulcsországa ma is Szerbia, mert a régió megfelelő védekezőképessége nélkül Magyarország és az Európai Unió többi országa sem lehet biztonságban.

Ebben a helyzetben - folytatta - Magyarország és Szerbia számíthat egymásra, és Magyarország minden támogatást megad Szerbiának az európai uniós tagság elnyeréséhez.

A magyar-szerb sorsközösséget a jövőben is meg kell őriznünk, a jószomszédi viszony ugyanis hosszú távú érdeke mindkét országnak - fűzte hozzá.

Úgy fogalmazott, hogy "erős ország nincs erős hadsereg nélkül, mert csak az a miénk, amit meg is tudunk védeni".

Ezért - folytatta - nélkülözhetetlen katonai képességeink fejlesztése. A kormánynak az a célja, hogy a Magyar Honvédség 2026-ra térségünk legütőképesebb, a legkorszerűbb haditechnikai eszközökkel felszerelt és legszervezettebb nemzeti haderejévé váljon - mondta Németh Szilárd.

Az ünnepség végén a megemlékezés résztvevői megkoszorúzták Hunyadi János szobrát; a többi között elhelyezték Orbán Viktor miniszterelnök, Áder János köztársasági elnök és Kövér László országgyűlési elnök koszorúját.

(FOTÓ)
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!