Nemzeti gyásznap - A forradalom mártírjaira emlékeztek a Tóth Ilona Emlékházban a KDNP rendezvényén

Kultúra, 2023.11.04

A Tóth Ilona szülőházában berendezett emlékhelyen tartott megemlékezésen az elnyomó kommunista hatalom mindenkori természetére hívta fel a figyelmet Kovács Péter (Fidesz) a XVI. kerület polgármestere.

A Kereszténydemokrata Néppárt Építsünk hidat! című, a Duna két oldalán parhuzamosan tartott rendezvényének pesti helyszínén a polgármester úgy fogalmazott: a kommunisták először azt mondták éljen a szabadság, aztán ellenforradalomról beszéltek, majd jöttek a megtorlások, kivégzések.

Kovács Péter az 1956-os forradalom fiatal áldozatai között szólt Mansfeld Péterről, valamint a kerület szülöttéről, a szigorló orvos Tóth Ilonáról, akit 24 éves korában végeztek ki.

A forradalmi napok felidézésekor az elnyomó diktatúra legnagyobb bűnének nevezte, hogy idegeneket hívott saját népe ellen a hatalma megtartása érdekében.

Rengetegen elhagyták az országot, mert tudták, hogy a kommunisták nem felejtenek, és mindig lesújtanak azokra, akikre kimondják, hogy bűnösök. Pedig, tette hozzá a polgármester, nem voltak bűnösök, csak azt szerették volna, hogy szabadon éljenek. Úgy mint a mai fiatalok, elmondhassák, ami a szívükön, az lehessen a szájukon: nem akartak a jövőben egy párt diktatúrájában élni - közölte.

De a kommunisták olyanok, amilyenek, "nem változnak" - jelentette ki, majd figyelmeztetett, hogy "soha nem tartják be az adott szavukat".

Sajnos "a mai napig is vannak, akik ezeket a kommunista eszméket követik. Ők azt gondolják, hogy a politikusnak alanyi joga az, hogy ne mondjon igazat, vagy hogy a saját hatalma megtartása érdekében lövessen saját nemzettársaira" - mondta Kovács Péter polgármester.

A megemlékezés résztvevői tiszteletük jeleként égő gyertyákkal vették körül Tóth Ilona szülőházát.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!