TV műsor

Nemzeti összetartozás napja - Bemutatták a Trianon-kislexikon bővített kiadását

Kultúra, 2021.06.04

Bemutatták Molnár Zsolt Trianon-kislexikonának bővített, illusztrációkkal gazdagított kiadását pénteken Budapesten. A kötet célja, hogy segítsen eligazodni az 1920-hoz vezető események és az azok hatására kialakult jelenségek útvesztőjében.

Szili Katalin miniszterelnöki megbízott az akkori történelmi eseményeket felidézve azt hangsúlyozta: egyetlen nemzet sem került soha olyan helyzetbe, hogy "ilyen büntetést kapjon", mint amilyet akkor Magyarország, a magyarság kapott.

A tavalyi trianoni centenáriumra utalva úgy fogalmazott: a járvány miatt akkor nem volt lehetőség találkozni, ezért "mindenki a szívében emlékezett".

A határon túli autonómiaügyek egyeztetési eljárásaiban közreműködő politikus kiemelte, az emlékezéskor azt az összetartozást kell ünnepelni, amely "a 20. század viharai során elvezetett oda, hogy tíz esztendeje olyan nemzetpolitika részesei vagyunk, ahol együtt tud lenni a diaszpóra, a Kárpát-medence és az anyaország magyarsága". Szili Katalin köszönetet mondott a szerzőnek, amiért bővítette a kötetet, amely már mintegy ezer címszót tartalmaz.

Az eseményen Kásler Miklósnak, az emberi erőforrások miniszterének gondolatait Kisfaludy László köznevelésért felelős helyettes államtitkár tolmácsolta. A miniszter szerint Trianon hatalmas csapást jelentett a nemzetnek, magyarok milliói váltak "másodlagos" állampolgárokká a kisantant államaiban. Azonban a nemzet talpra tudott állni, ellen tudott szegülni az igazságtalan ítéletnek - tette hozzá. Ez elsősorban annak volt köszönhető, hogy mások mellett Klebelsberg Kuno, Teleki Pál, Bethlen István és Hóman Bálint felismerték, egy nemzetet elsősorban az oktatáson keresztül lehet felemelni; "múltja és jelene megismertetésével lehet visszaadni becsületét".

"Hazánk sorsa azon múlik, hogy a jövő nemzedéket keresztény és nemzeti szellemben tudjuk-e felnevelni, ezért szükségünk van olyan kiváló pedagógusokra, akik legjobb tudásuk szerint, évezredes értékeink mentén készítik fel a diákokat az előttük álló életre, miközben hazaszeretetre is nevelnek" - közvetítette Kisfaludy László Kásler Miklós szavait. A miniszter megköszönte Molnár Zsoltnak a magyar ifjúság érdekében végzett munkáját.

A Trianon-kislexikon a békekötés eseménytörténetét és Trianon máig ható utótörténetét is összefoglalja. A kötet nemcsak általános iskolai és középiskolai tanulóknak, tanáraiknak ad támpontot a témához kapcsolódó tanórákra, hanem a trianoni döntés körülményeit, következményeit megérteni akaró érdeklődők számára is tárgyilagos ismertetést nyújt fogalmak, földrajzi nevek és személynevek magyarázataival.

A kötet szerzője, Molnár Zsolt középiskolai tanár, a Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társaságának tagja.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!