TV műsor

Nobel-díj - Irodalomtörténész: Louise Glück az amerikai vallomásos költészet folytatója

Kultúra, 2020.10.08

Louise Glück az 1950-es, 1960-as évek amerikai lírájában meghatározó szerepet játszó vallomásos költészet folytatója - mondta el az MTI-nek Branczeiz Anna irodalomtörténész, az amerikai költőnő több versének magyar fordítója annak kapcsán, hogy a Svéd Akadémia csütörtökön bejelentette: Louise Glücknek ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat.

Louise Glück nagyon személyes élményekről, traumákról ír, de mindenki számára átélhetően. Néha romantikus, néha nagyon szentimentális, de semmiképp sem elavult. Nagyon egyszerű, szép és tömör versnyelvet használ - hangsúlyozta a fordító. Több verse elérhető magyar fordításban, de önálló kötete nem jelent meg, ezért elég nehezen elérhetőek ezek a szövegek - mondta el Branczeiz Anna, aki szerint magyar viszonylatban leginkább Oravecz Imre kései költészetéhez hasonlítható Louise Glück lírája. Kitért arra is: Louise Glück nagyon fontos, rangos díjakat kapott szülőhazájában. Több tudományos igényű mű született az életművéről, ami még az Egyesült Államokban is jelzésértékű egy élő, kortárs költő esetében. Sőt, egy Louise Glück-összes is megjelent a költőnő 1962 és 2012 között írt verseiből. A Svéd Akadémia csütörtökön jelentette be, hogy Louise Glück amerikai költőnek ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat. A testület indoklása szerint Louise Glück a díjat összetéveszthetetlen költői hangjáért kapja, amely zord szépségével egyetemessé teszi az egyéni létezést.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!