A politikus a megemlékezésen úgy fogalmazott: 1956-ban "a magyar nemzet megrázta magát és főnixmadárként éledt újjá, hogy az önkényre és a megaláztatásra, az idegen elnyomásra méltó választ adjon."
Szavai szerint addigra megérett a helyzet a forradalomra, az elnyomás elementáris erővel feszítette szét a rendszert, a magyar nép pedig nem tűrhetett tovább. Felidézte: a kommunista diktatúra erőszakos államosítása ezerszámra tett tönkre családokat, a nemzetet megfosztották a nemzeti jelképeitől, elvették a nemzeti ünnepeket, és mindennapossá váltak a koncepciós perek is.
Az emberek megelégelték a kiszolgáltatottságot, a diktatúrát, a szovjet katonai megszállást - jelentette ki az államtitkár, hozzátéve, október 23. az eufória napja, a remény, a lelkesedés és a hit napja volt.
"A szabadság ott kezdődik, ahol megszűnik a félelem" - idézte az államtitkár Bibó István szavait, hozzátéve: 1956. október 23-án Magyarországon megszűnt a félelem, az emberek szabadságvágya utat tört, és megindultak az úton, hogy "végre félelem nélkül élhessenek."
Gion Gábor azt mondta: "ma igazi demokráciában élhetünk", de őseink szabadságvágya és bátorsága kellett ahhoz, hogy erre a fundamentumra építkezni lehessen. Úgy folytatta, 2023-ban "a mi felelősségünk, hogy miként sáfárkodunk értékeinkkel, mennyire becsüljük meg őseinket."
"A feladatunk végsőkig ragaszkodni szabadságunkhoz, a nemzeti függetlenségünkhöz és a demokráciához. Csakis e három pillér tarthatja meg Magyarországot" - állapította meg az államtitkár.
Hangsúlyozta továbbá: '56 forradalmát a közös akarat tette naggyá, hosszan tartó hatásai pedig egész Kelet-Európában érezhetőek voltak.
Kajári Ferenc altábornagy köszöntőjében arról beszélt: olyan haderőt szeretnének építeni, amely megfelel a 21. század követelményeinek, kész és képes végrehajtani az alaptörvényben meghatározott feladatait, továbbá kész és képes garantálni Magyarország biztonságát, szuverenitását, az állampolgárok szabadságát.
"Ennek a haderőnek a felépítésében azonban támaszkodnia kell a múltra" - hangsúlyozta az altábornagy, aki szerint 1956 októbere sok hőst teremtett.
Emlékeztetett: 1956-ban a magyarok felkeltek az elnyomás ellen és készek voltak mindent feláldozni a függetlenségért.
Kajári Ferenc kiemelte: az eljövendő haderőnek arra kell felkészülnie, hogy a hősök tapasztalatait felhasználva, a hősök erényéből erőt merítve meg tudja őrizni a kivívott szabadságot és szavatolni tudja az emberek biztonságát.
Kitért arra is, hogy a katonai infrastruktúra fejlesztése és a honvédségnek beszerzett eszközök befektetést jelentenek a jövőbe.
Az ünnepi rendezvényen elismeréseket is átadtak.
(MTI)
Véleménye van? Szóljon hozzá!