Takács Péter kiemelte: 1956 októbere a magyar történelem legfényesebb korszakai közé tartozik, így gondolunk arra a néhány dicsőséges napra, amelynek során a magyar nemzet kivívta függetlenségét, és világosan megmutatta erejét és szabadságvágyát a világnak.
"Büszkék vagyunk a pesti srácokra a Corvin közben, akik lehetetlen körülmények között is ellenálltak a magyar szabadságot eltaposni készülő szovjet tankoknak" - mondta.
Úgy folytatta: a dicsőséges napoknak, a szabadság megízlelésének súlyos ára volt. Véres megtorlás, kemény diktatúra következett, amelyben minden - akkor kivívott - eredmény hosszú időre elveszett, és csak az 1989-es békés rendszerváltás hozta el a lehetőségét annak, hogy ezek ismét valóssággá váljanak.
Takács Péter kitért arra: ma is vannak olyanok, akik a "merjünk kicsik lenni!" jelszavával próbálják elhitetni, hogy a nemzeti büszkeség avítt, idejétmúlt, szégyellni való érzés; akik szerint atlétikai világbajnokságot rendezni felesleges és sikertelenséget hoz, akik úgy vélik, hogy két tudós honfitársunk Nobel-díja kapcsán inkább szégyenkezni kell, mert kutatásaikat nem itthon, hanem külföldön végezték - sorolta az államtitkár.
"Ne tévedjünk, ezek ugyanazok" - jegyezte meg, hozzátéve: a régi marxisták helyére új marxisták léptek, de az eszme nem változott.
"Ők mindig idegen hatalmak érdekeit tolják a nemzet érdekei elé, legyen szó labancról, szovjetről, brüsszeli bürokráciáról. Mindent relativizálnak, minden értéket próbálnak sárba rángatni és ezt várják tőlünk is" - jelentette ki az államtitkár. Takács Péter úgy fogalmazott: "bár nagyon hangosak", ki kell tartani, nem engedhetünk ennek a befolyásnak.
"Mi továbbra is felemelt fejjel hallgatjuk a Himnuszt az olimpián, jogosan érzünk boldogságot tudósaink rangos elismerésekor, büszkén tekintünk történelmi nagyjainkra és büszkék vagyunk azokra a kitüntetettekre, akik szűkebb közösségük példaképeivé váltak" - emelte ki az államtitkár.
A kitüntetettekhez szólva úgy fogalmazott: önök "Szent István, Széchenyi és a magyar szabadságharcosok munkatársaivá váltak az országépítésben" azáltal, hogy a környezetükben élők számára példát és reményt adnak, biztonságot nyújtanak.
"Öröm és megtiszteltetés olyan emberek munkáját elismerni, akik értik és megélik a gondoskodás, az építés, a másik ember iránt érzett felelősség szellemiségét" - hangoztatta Takács Péter.
A tárca október 23-ai ünnepségén Pintér Sándor belügyminiszter előléptetéseket és elismeréseket adott át.
(FOTÓ)
(MTI)
Véleménye van? Szóljon hozzá!