Az előadásban az írót Sebestyén Aba, marosvásárhelyi színész és rendező jeleníti meg, mellette Blaskó Borbála és Varga Lili látható a produkcióban - olvasható a szervezők MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében.
Mint kiemelik, Visky András önéletrajzi ihletésű regénye elnyerte az idei Margó-díjat és a Nők Lapja Irodalmi Díját, a Könyves Magazin szerint pedig a 2022-es év legjobb könyve.
A szerző kétéves volt, amikor 1956-ban református lelkész édesapját huszonkét évi börtönbüntetésre és teljes vagyonelkobzásra ítélték, és édesanyjával, Júliával, valamint hat nagyobb testvérével egy Duna-delta környéki lágerbe, a romániai Gulagra telepítették ki. Velük tartott Nényu, aki cselédlányként került hozzájuk és önkéntes sorsközösséget vállalt velük.
A nézők attól a pillanattól követhetik majd a sorsukat, amikor az apa nélkül maradt családot felrakják a teherautóra, és elviszik a lágerbe, egészen addig, amíg hat év után a börtönből kiszabadult apával újra találkoznak - áll az előadás ismertetőjében.
Mint írják, Árkosi Árpád és Perczel Enikő szabadkezet kapott a könyv színházi feldolgozásához. "Nem lineárisan szedegettük ki a szövegrészleteket a regényből, hanem gondolatilag pakoltuk össze az anyagot" - idézik a dramaturg szavait.
A rendező kiemelte: nem lehet hagyományos értelemben eljátszani ezt a történetet, létfilozófiai értelemmel kell ellátni az eseményeket. Ez az önvallomásos, és tulajdonképpen a gyerek szemével láttatott kálvária nem hagyományos színházi megoldást kíván - mondta.
Hozzátette: a bibliai szövegekkel átszőtt regény, a karakterek, akiknek az élményeit, a gondolkodásmódját beleszövi a szerző a történetbe, egy látszólag szertelen és kicsit lebegős, szürreális atmoszférát teremt. "Úgy gondoltam, hogy nekünk, alkotóknak, ezt kell inkább szolgálni, mintsem valami lineáris szerkezetben lebonyolítani egy eseménysort" - mondta.
A darabban az író mellett az erős női karakterek, a női sorsok is hangsúlyos szerepet kapnak: az édesanyát, Júliát, Varga Lili alakítja, Nényu szerepében Blaskó Borbála lép színpadra.
A Kitelepítés című előadást a december 4-i premiert követően 13-án is műsorra tűzik.
(MTI)
Véleménye van? Szóljon hozzá!