Forczek Győző elmondta, hogy a fesztivál keretében 20 eseményt rendeznek, az összművészeti programok között lesznek ingyenesek és fizetősek is. Rendhagyó módon nem csak a CSAKK főépületében lesznek előadások, a Zenei Ifjúsági Találkozó (Zenit) részeként - amelyet október 28-án és 29-én rendeznek - a Munkácsy Emlékházban, sőt a piac újonnan épült részén is találkozhatnak a járókelők fellépőkkel - emelte ki.
A rendezvénysorozat október 1-jén a Budapest Klezmer Band és Szinetár Dóra közös koncertjével veszi kezdetét. Október 6-án az Esti Kornél; 11-én Geszti Péter lép fel Váczi Eszterrel. A "keményebb" zene kedvelőit október 22-én a P. Mobil, a Pokolgép és a Radar; november 4-én az Ossian; november 17-én pedig a Road várja.
A koncertek mellett kiállítások és egyéb előadások is lesznek: október 9-én Fodor Zsóka és Oszvald Marika Összezárva című közös előadására; november 15-én a Grecsó fivérek (Grecsó Krisztián író, költő és Grecsó Zoltán táncművész) közös estjére várják az érdeklődőket.
Fontos céljuk, hogy helyi tehetségeknek is bemutatkozási lehetőséget adjanak, így október 7-én ToBenZo-, november 3-án pedig Jimmy and the Mustangs-koncert lesz - mondta Forczek Győző.
Mint hozzátette, a legnagyobb érdeklődés jelenleg Zorán november 22-i koncertje iránt mutatkozik.
A fesztivált november 30-án a Filharmónia Anima Musicae előadása zárja.
A részletes programkínálat a www.csabagyongye.com oldalon található meg.
(MTI)
Véleménye van? Szóljon hozzá!