Öt bemutatót tervez az idén a nagyváradi Szigligeti Színház

Kultúra, 2022.08.10

Öt bemutatót, tantermi előadásokat tervez a nagyváradi Szigligeti Társulat, amelynek a 2022-2023-as évadtervében három vendégelőadás is szerepel - közölte szerdán a teátrum.

Az ősszel kezdődő évad első produkciójaként a Tamási-emlékév jegyében mutatják be a Csalóka szivárványt Telihay Péter rendezésében. A Tamási Áron által írt darabot azért is tűzték műsorra, mert a nagyváradi színház több mint húsz éve nem játszotta a székely író drámáit. Szilveszterre Pierre-Augustin Caron de Beaumarchais Egy őrült nap, avagy Figaro házassága című darabbal készülnek, a produkciót Botos Bálint rendezi. Januárban igazi kuriózumnak számít a Magyaroszaurusz című előadás, amelyet Gianina Carbunariu jegyez. Ő neves román alkotókkal és a Szigligeti Társulattal összefogva készíti a produkciót, amelynek középpontjában a dévai születésű báró Nopcsa Ferenc (1877-1933) paleontológus, geológus, albanológus személyisége áll. Nopcsa az MTA tagja volt, ugyanakkor hírszerző, kém, aki pályázott az albán királyságra is. Személyében az elmélyült tudós hajlam, a neurotikus érzékenység, a kutató és a kalandor egyesül. A nagyszabású színházi vállalkozásban a Szentendrei Teátrum lesz a nagyváradiak partnere. A címben szereplő magyaroszaurusz egy Erdélyben felfedezett dinoszauruszfaj. A Szigligeti Társulat 2023-ban megemlékezik Petőfi Sándor születésének kétszázadik évfordulójáról. A társulat erre az alkalomra a Szabadság, szerelem - Petőfi 200 című projekttel készül, amely minden korosztályt megszólító eseményekből, tantermi előadásokból áll. 2023 tavaszára további két premiert terveznek: Kárpáti Péter Én, a féreg című Kafka-kabaréját Kovács D. Dániel állítja színpadra, Novák Eszter rendezésében pedig a Csinibaba című zenés vígjátékot láthatja közönség. A műsorterv szerint a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata három produkcióval lép fel Nagyváradon: Szőcs Géza Raszputyin című darabját Szardar Tagirovszkij rendezésében láthatja a közönség, Georg Büchner Woyzeckjének színpadi adaptációját Albu István rendező jegyzi, a harmadik előadás pedig a Légy jó mindhalálig lesz. Az utóbbi évek pandémiás korlátozásai után folytatódik az Iskola a színházban, színház az iskolában című népszerű diákprogram is.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!