Öt nagyszínpadi bérletes bemutatót tart a Szolnoki Szigligeti Színház

Kultúra, 2021.07.16

Öt nagyszínpadi bérletes bemutatót tart a Szolnoki Szigligeti Színház a 2021/2022-es évadban - közölte a teátrum igazgatója pénteken Szolnokon, sajtótájékoztatón.

A színházat július 1-jétől vezető Barabás Botond szavai szerint új korszakot, új arculatot és egy várva várt színházi épületet kínál a Szigligeti Színház következő évada. A társulat egy darabig még az Aba-Novák Agóra Kulturális Központ színháztermében vendégeskedik, de a tervek szerint az évad második felében már a felújított színházban állnak a közönség elé. A nagyszínpadon elsőként Örkény István Kulcskeresők című tragikomédiáját mutatják be Csiszár Imre rendezésében. Az évad második bemutatóját, Peter Shaffer vígjátékát, a Black Comedy-t Szurdi Mikós rendezi. Harmadikként egy zenés vígjáték, Rejtő Jenőtől a Vesztegzár a Grand Hotelben látható majd, Vida Péter rendezésében. Ezt követően Csehov Sirály című darabját Székely Kriszta rendezésében mutatják be - a tervek szerint már a színház felújított épületében. Az évadot egy háromfelvonásos operett fogja zárni: Léhár Ferenc Víg özvegyét Szinetár Miklós rendezi.

A gyerekek sem maradnak ki az idei nagyszínpadi előadásokból, hiszen érkezik Szolnokra Lúdas Matyi Nagy Orbán rendezésében. A darabot elsőként a Szolnoki Művésztelepen mutatják be augusztus 28-án, 29-én és 30-án. Ezt követően szeptember elején Szandaszőlősön, a Széchenyi lakótelepen és Rákóczifalván is színpadra kerül- számolt be az igazgató.

Hozzátette: idén nyári színház is lesz, amely már augusztus 21-én megnyílik a szolnoki Damjanich János Múzeum udvarán a Csapodár Madárka című komédia bemutatójával. Ruzante csaknem ötszáz éve megírt vígjátékát Csiszár Imre viszi színpadra.

Az előadás négyszer tekinthető meg két hétvégén keresztül mielőtt a Színműhelyben műsorra kerül. A teátrum 80 férőhelyes kamaraszínházában Az öldöklés istene című egyrészes bohózatra és egy film színházi adaptációjára, Ingmar Bergman Őszi szonáta című művére is jegyet válthat a nagyérdemű. Mészáros István színművésznek Verebes István rendez egy színpadi játékot Ember, ember és ember címmel.

A Színműhelyben várják a fiatalokat is, ahol érthetőbbé és átélhetőbbé válnak a kötelező, illetve ajánlott magyar és világirodalmi művek. Az idei évadban Jon Fosse A görögök (Halál Thébában) című, az Oidipusz-trilógia kortárs színpadi átiratát és Boccaccio Dekameronját nézhetik meg a fiatalok.

Újdonság a Színműhely Plusz, ahol lesznek kiállítások, zenés estek és sok meglepetés is. A Szigligeti kanapéval ismert vendégeket vár minden hétfőn a házigazda, Turczi István. Vendégei lesznek többek között Földes László Hobo, Udvaros Dorottya, Kálloy Molnár Péter, Csuja Imre és még sokan mások - számolt be az igazgató.

Kiemelte: a bérletek augusztus 10-től kaphatók, illetve idén először már online is megvásárolhatók lesznek a jegyek vagy bérletek a www.jegy.hu portálon.

Barabás Botond megköszönte elődjének, Balázs Péternek - aki 14 évig vezette a Szolnoki Szigligeti Színházat - a teátrumért, városért végzett munkáját, bízik benne, hogy sokszor látják majd őt Szolnokon.

Szalay Ferenc, Szolnok polgármestere elmondta: Balázs Péter a szolnokiaknak egyet jelentett a minőségi munkával, a nyughatatlan elhivatottsággal, a példaértékű intézményvezetéssel. Barabás Botond fiatalos lendülete, karizmája, tapasztalata egy modern felfogású színházat vetít előre. Hozzátette: a szolnoki az ország egyik leglátogatottabb színháza. Cél volt mindig is, hogy Szolnok mellett más településekről is minél többen menjenek megnézni az előadásokat. A város vezetője azt mondta: tervük 2030 környékén elindítani Szolnokot az Európa kulturális fővárosa pályázaton.

Barabás Botond folytatva szólt arról is, hogy terveik között szerepel nemzeti színházzá előléptetni a szolnokit és tárgyalások kezdődtek, hogy Szolnokon is legyen művészeti felsőoktatás.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!