Ötezer év művészetét mutatja be egy Irán történelmének szentelt londoni tárlat

Kultúra, 2021.04.29

Ötezer év képzőművészetét, építészetét és kultúráját mutatja be a londoni Victoria and Albert Museum hamarosan megnyíló, Iránnak szentelt új tárlata, amely több mint 300 tárgy, köztük szobrok, kerámiák, szőnyegek, fényképek és filmek révén kalauzol végig a közel-keleti ország történelmén.

A május 29-én nyíló Epic Iran című tárlat tíz szekcióra oszlik és a termeket úgy alakították ki, hogy a látogatók egy kerteket, palotát és könyvtárat is magába foglaló városban érezzék magukat - olvasható a múzeum honlapján lévő ismertetőben.

Az Irán varázslatos tájait bemutató képek mellett olyan állat- és növénymotívumokkal díszített tárgyak sorakoznak, amelyek azt mutatják, hogy Irán gazdag civilizációja már a Perzsa Birodalom felemelkedése előtt vetekedett Egyiptommal és Mezopotámiával.

A British Múzeum jóvoltából a kiállításon helyet kapott II. (Nagy) Kürosz perzsa uralkodó agyaghengere is, amely számos történész szerint az emberi jogok legrégebbi deklarációja. A perzsa uralkodó i. e. 539-ben foglalta el a - ma Irak területén található - Babilont, és felszabadította a hazájukból oda telepített népeket, köztük a zsidókat is. Az agyaghenger ennek a rendeletnek a szövegét őrzi.

A kiállítás egy következő szekciója azt mutatja be, hogy az iszlamizáció milyen mélyreható változásokat okozott az iráni kultúrában, tudományban és a társadalom szerkezetében, egy másik terem a perzsa költészet felemelkedéséről mesél, majd a látogatók azt is megtudhatják, hogy a fotográfia Iránban való 1800-as évekbeli megjelenése milyen jelentős hatással volt az irániak önábrázolására.

Az utolsó szekció az 1940-es évektől napjainkig tartó időszakot öleli fel, kitérve egyebek között az iráni forradalomra és az iraki-iráni háborúra.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!