Pajta és Népzenei Selection címmel rendeznek konferenciát és koncerteket a Fonóban

Kultúra, 2023.09.20

Pajta és Népzenei Selection címmel szeptember 28-29-én nyilvános konferenciát rendeznek a Fonó Budai Zeneházban, amelyhez koncertprogram is kapcsolódik.

A rendezvényen a pajtaépítészet aktuális kihívásai és zenei szakmai kérdések egyaránt terítékre kerülnek. A kétnapos konferenciaeseményhez egész hétvégén több koncert és táncház csatlakozik, fellép a Boyongó, Pátkai Rozina triója, Volkova, Paár Julcsi, és táncházak is lesznek - közölte az egyik szervező, a Fonó szerdán az MTI-vel.

A közlemény szerint a Kárpát-medencei Kultúrpajta és Tündérkert Hálózat szervezésében találkoznak és nyílt kerekasztalbeszélgetésen osztják meg tapasztalataikat az NKA Magyar Géniusz programban részt vevő pajta és tündérkert tulajdonosok, valamint bemutatkoznak a külhoni helyszínek képviselői és a programok koordinátorai.

Neves építészek részvételével kerekasztalbeszélgetésen tárgyalják a pajtaépítészet lehetséges irányait és 21. századi kihívásait, az egykori gazdasági épületek felújításának és hasznosításának alternatíváit. A rendezvény során fotókiállítás nyílik a Pajtakult elmúlt két év során készített képeiből, a tárlatot Sebő Ferenc nyitja meg.

Országimázs, országépítés a pajtákon keresztül címmel cserélnek eszmét szakemberek a Magyar Krónika részvételével, Miénk volt a tér címmel zenekarok és művészek osztják meg mikroterekben és pajtákban szerzett tapasztalataikat, és külön kerekasztalnál találkoznak a nyári fesztiválok képviselői is. A továbbiakban olyan szakmai kérdéseket tárgyalnak még, mint a sikeres vállalati és művészeti együttműködés és a mecenatúra, a kultúra megjelenése a médiában és médiatrendek, valamint szervezéssel kapcsolatos marketingkihívások.

A rendezvény során arra is lehetőség lesz, hogy jelen levő szakemberektől személyre szabott tanácsot és segítséget kapjanak zenekarok, menedzserek és szervezők. A speed dating időpontokra a helyszínen lehet regisztrálni. Mindkét napot Pajtakávéház zárja, pénteken a Magyar Krónika mutatja be legújabb, őrségi lapszámát borkóstolóval összekötve.

A rendezvényhez kapcsolódó zenei programban csütörtök este ingyenes koncerten lép fel a Boyongó, péntek reggel Dúdolj! Ringass! Táncolj! címmel Paár Julcsi zeneterapeutával élhetnek át közös, felszabadító zenei élményt a legkisebbek és családjaik. Péntek este három táncház is betölti a házat: bolgár, moldvai és vonós zenérre is táncolhatnak a Fonóba érkezők. A Martenica bolgár táncháza ebben az évadban indult útjára, a Berka tizenöt éve tartja moldvai táncházát a Fonóban, amelyhez mindig csatlakozik egy vonós táncház is, ezúttal Kónya Előd és barátai húzzák a talpalávalót.

Szombaton Volkova magyar-orosz dalszerző lép színpadra saját, cigány és orosz dalokkal. Pátkai Rozina triójával érkezik ugyanezen az estén, hogy egyéni zenei világába engedjen betekintést, ebben társa Tóth István (gitár) és Szabó Dániel (dob és ütőhangszerek) lesz.

A konferenciaprogramra a részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Regisztrálni a [email protected] e-mail címen lehet. A csütörtök esti koncertre ingyenes a belépés és regisztrálni sem kell.

A Pajtakult konferencia az NKA Építőművészeti Kollégiuma, a Fonó Népzenei Selection konferenciaprogram a Halmos Béla Program támogatásával valósul meg.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!