Pénteken kezdődik a kisvárdai színházi fesztivál

Kultúra, 2022.06.19

Tizennégy versenyelőadással, zenés-kulináris estekkel, valamint hallgatói előadásokkal és középiskolások számára szervezett workshopokkal várják a közönséget a június 24-én kezdődő Magyar Színházak 34. Kisvárdai Fesztiválján.

A színházi versenyelőadásokat Kisvárdán három helyszínen, a Zsinagógában, a Refi színpadon és a művelődési központban, egy előadást pedig Szatmárnémetiben tekinthet meg a közönség. A társulatok produkcióját ötfős zsűri értékeli, Csuja László rendező, Hajdu Imelda színművész, Herczeg T. Tamás színész-rendező, Török Viola rendező és Zalán Tibor költő-drámaíró a dönt a díjak odaítéléséről - közölték a szervezők az MTI-vel.

A színházi seregszemle idei díszvendége a Zentai Magyar Kamaraszínház lesz, érkeznek társulatok többek között Szabadkáról, Újvidékről, Székelyudvarhelyről, Gyergyószentmiklósról, Sepsiszentgyörgyről, Marosvásárhelyről, Beregszászból, Nagyváradról, Szatmárnémetiből, Aradról, illetve Sopronból, Komáromból és Gyuláról. A magyarországi társulatok közül például a Játékszín, a CSAK! - Csengeri Alkotó Közösség, az Orlai Produkció és a Bánfalvy Stúdió lép színpadra.

A programban nyolc versenyen kívüli darab szerepel, két előadással pedig a határon túli színészhallgatók is készülnek. A középiskolások által minden évben várt workshopot ezúttal Balázs Zoltán színész-rendező vezeti, a kritikusjelöltek workshopján pedig a színházi kulisszatitkokba avatják be szakemberek a fiatalokat. A július 2-ig tartó programsorozaton lesz gasztroszínház, kulturális-kulináris est, zenés műsor, a megnyitó ünnepségen Ken Kesey Száll a kakukk fészkére című regényéből készült darabot láthatja a közönség a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház társulatának színrevitelében.







(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!