TV műsor

Prágai kiállítás Husz János máglyahalálának 600. évfordulója alkalmából

Kultúra, 2015.04.27

Husz János (1369-1415) cseh prédikátor, egyetemi tanár és nagyhatású vallásreformer életét és munkásságát mutatja be egy hétfőn nyílt kiállítás a prágai Karolinumban máglyahalálának 600. évfordulója alkalmából.

A huszitizmus alapítója egykoron ezen az egyetemen tanult, később pedig az egyetem tanára és rektora is volt. "Élete legnagyobb része összekapcsolódik a Károly Egyetemmel, Prágába érkezésétől egészen 1412-ig, amikor nyilvános tevékenységét betiltották" - jelentette ki Vít Simánek, az egyetem Huszita Teológiai Karának dékánja az ünnepélyes megnyitón.

"A Károly Egyetem legrégibb termében, valamint a hozzá tartozó folyosókon megnyílt tárlat célja, hogy bemutassa Husz és Közép-Európa legrégibb egyeteme közti szoros kapcsolatot és azt, milyen volt az a környezet, amelyben Husz személyisége formálódott. A tárlat Husz tanárainak és tanítványainak a bemutatására is kitér, hiszen a vallásreformer eszméi nélkülük nem maradhattak volna fenn" - mutatott rá Simánek.

Husz János papi és tanári tevékenységében magáévá tette a korabeli egyházi reformerek, elsősorban John Wicliffe tanait. A prágai Bethlen-kápolna prédikátoraként erélyesen ostorozta a korabeli egyház korruptságát és romlottságát, amiért összeütközésbe került a korabeli egyházi vezetéssel. Bírálta a korabeli társadalmi viszonyokat is, ami tanait az egyszerű, vagyontalan városi és a falusi lakosság körében is nagyon népszerűvé tette. A Károly Egyetemen szót emelt a németek túlsúlya ellen, amiért a csehek szemében nemzeti nagysággá is nőtt. A Husz tanaiból kinőtt huszitizmus, a huszita egyház máig a csehek nemzeti egyházának számít.

A reformer papot 1409-ben kiközösítették az egyházból. Ennek ellenére Luxemburgi Zsigmond magyar király és német-római császár menlevéllel meghívta a konstanzi zsinatra, hogy elsimítsa az egyház és Husz közti ellentéteket. Miután Husz továbbra is kitartott eszméi mellett, a zsinat bizottsága halálra ítélte. Husz János 1415. július 6-án Konstanzban eretnekként máglyán megégették.

A Vatikán Husszal kapcsolatos álláspontja csak 1999-ben változott meg, amikor II. János Pál pápa kijelentette, hogy sajnálja Husz kegyetlen halálát, és az egyház reformerének ismerte el.

Husz János kivégzésének napja ma állami ünnep Csehországban. Az évforduló alkalmával számos rendezvényen emlékeznek meg a vallásreformer életéről és munkásságáról.
(MTI)


Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!