A Bran együttes november 3-án, a Parno Graszt 4-én, Zoë Aqua 9-én, a Soroglya zenekar pedig 10-én lép fel - közölték a szervezők hétfőn az MTI-vel.
A 30. születésnapját ünneplő Bran együttes az ír zenék vidámságát, dinamizmusát képviseli. A csapat ismertté válását a kilencvenes években a budapesti alternatív klubok és kocsmák népszerűsége, az ír zenei divat magyarországi beszivárgása segítette. Mint fogalmaznak, koncertjeiken megidézik itthoni, írországi, skóciai és bretagne-i élményeiket, az őket ért zenei és kulturális hatásokat. A Brannak eddig hét lemeze jelent meg a Fonó gondozásában, a november 3-i koncertet hagyományos ír és breton táncház követi.
A Parno Graszt szinte hazajár a Fonóba, de Budapest legnagyobb helyeit is képes megtölteni. Oláh József tamburája, Krisztián fia harmonikája, Horváth Sándor kanalai, Németh István "Breki" kannái, a híres erdélyi prímás, Szilágyi Tóni hegedűjátéka, illetve Oláh Heléna énekhangja november 4-én hallható a Fonóban.
Zoë Aqua a hagyományos zsidó zene dallamainak és a vonószenekarok hangzásvilágának egyedi ötvözetét képviseli. A hegedűs és zenekara két látszólag távoli zenei világ, a klezmer és az erdélyi népzene találkozását hozza november 9-én a Fonóba.
Erdélyből érkezik a Soroglya zenekar, amely állandó meghívottja az Erdélyi Táncháztalálkozónak, tagja az Erdélyi Magyar Népzenészek Egyesületének, és 2018 óta a Partiumi Táncháztalálkozó főszervezője. 2021-ben Arculatok és hangulatok címmel megjelent első zenei anyaguk, tavaly a Nagyvárad Táncegyüttes kísérőzenekaraként szerepeltek a dubai világkiállításon, és állandó zenekarként dolgoznak a Csillagocska Alapítvány számára. Céljuk erősíteni Partium régió kulturális aktivitását a népművészet terén, illetve a magyar népzenét a mindennapok részévé tenni. November 10-én koncertet és vonós táncházat muzsikálnak a Fonóban a Berka zenekar moldvai táncháza mellett.
A koncertek a Felhangolva! program keretében, a MOL-Új Európa Alapítvány támogatásával valósulnak meg, a Soroglya fellépése az Erdélyi Hagyományok Háza, valamint a Nemzeti Kulturális Alap Kárpát-medencei Kultúrpajták és Tündérkertek Hálózat támogatásával valósul meg.
(MTI)
Véleménye van? Szóljon hozzá!