Schőberl Márton: Magyarország fontosnak tartja a párbeszéd elmélyítését Törökországgal a kultúrán keresztül is

Kultúra, 2020.10.15

Magyarország fontosnak tartja, hogy a kultúra, a művészetek és a tudomány útján is elmélyítse a párbeszédet és az együttműködést Törökország és az Európai Unió tagállamai között - jelentette ki a Külgazdasági és Külügyminisztérium kulturális diplomáciáért felelős helyettes államtitkára a Duna - Az idők folyamán című fotókiállítás megnyitóján a brüsszeli Magyar Kulturális Intézetben csütörtökön.

Schőberl Márton, aki online jelentkezett be a megnyitón, beszédében kiemelte, hogy a kiállítás célja a nemzetközi kulturális kapcsolatok ösztönzése mellett felhívni a figyelmet kulturális identitásunk, nemzeti hovatartozásunk megőrzésének fontosságára, és a kulturális párbeszéd szükségességére, nemcsak az Európai Unión belül, hanem partnerországaival egyaránt.

Elmonda, hogy a kezdeményezés keretében a koronavírus-járvány nehézségei ellenére hét ország 14 különböző városában sikerült tucatnyi rendezvényt, köztük irodalmi fesztiválokat, koncerteket, kiállításokat és tudományos konferenciákat szerveznie Magyarországnak. Az államtitkár reményét fejezte ki, hogy mindezekkel Magyarország hozzájárulhatott Törökország és az Európai Unió tagországai közötti párbeszéd élénkítéséhez és a kölcsönös megértéshez a kultúra és a művészet nyelvén, valamint a tudomány révén.

Kovács Tamás Iván, Magyarország belgiumi nagykövete a megnyitón kiemelte, hogy a kiállítás fel kívánja hívni a brüsszeli közönség figyelmét Európa legnagyobb folyójának sokszínűségére és fontosságára. A kiállítás archív felvételeken keresztül világít rá Európa fővárosában a Duna Magyarországon betöltött történelmi és földrajzi szerepére: hogy "mit is jelentett az idők folyamán a magyar emberek mindennapi életében a folyó, ami kettészeli az országot" - emelte ki.

A Duna - Az idők folyamán című utazó kiállítás az Isztambuli Magyar Intézet megrendelésére, az EU-Török Interkulturális Dialógus pályázat keretében valósult meg. A kiállítás október 16. és október 30. között látogatható a brüsszeli Magyar Kulturális Intézetben.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!