Odesszától Odesszáig volt a címe annak az előadásnak, mely az útról készült fényképek segítségével igyekezett bepillantást nyújtani a szegedi újságíró a Fekete-tenger partján fekvő, különleges hangulatú város hétköznapjaiba.   Azon túl, hogy Szeged testvérvárosa, és a Tisza-parti város legrégebbi lakótelepének névadója, keveset tudunk erről az ukrajnai városról. Pedig Odessza keleti szomszédunk egyik legnépesebb, kulturális értelemben az egyik legfontosabb városa, ugyanakkor a hatalmas ország egyik legforgalmasabb gazdasági csomópontja.   

A város szinte ugyanazon a szélességi fokon húzódik, mint Szeged, ám a Románián (és esetleg Moldován) át vezető utat kevesen vállalják. Pedig a Jás (Jászvásár), Kisinyov (Kisjenő) útvonal vonattal, busszal és személyautóval is sok érdekességet kínál. Van repülőjárat is kijevi átszállással, de sokan ódzkodnak az ukrajnai belföldi járatoktól, így marad a vonatozás. Ungvárról és Lvovból (Lemberg) is mennek vonatok a tengerparti városba, így előbb el kell jutnunk ezekbe az észak-keleti fekvésű városokba, majd utána hálókocsis vonatokkal kényelmesen le lehet vonatozni Odesszába.

Odessza messze fekszik a két szakadár régiótól, Luhanszktól és Donyecktől, ám viszonylag közel az oroszok által elfoglalt Krím-félszigethez. Ez azonban egyáltalán nem látszik a város életén, a hétköznapok épp olyan csendesen folynak, mintha a szomszédjával teljes békességben élő országban lennénk. Olykor persze feltűnnek masírozó katonák az utcákon, és a strandokról is jól láthatók a tengeren gyakorlatozó hadihajók, de ezek inkább erődemonstrációk, mint a valódi veszély megjelenítői. A televíziós csatornák hírműsoraiban sem dominálnak a frontról érkező tudósítások, ugyanis az oroszokkal folytatott harcok már évek óta helyi csetepatékká szelídültek, így jelentősebb csapatmozgások nincsenek sem az ország keleti részében, sem a Krím környékén.

Mivel 1994-ben ünnepelte fennállásának 200. évfordulóját Odessza (nem sokkal előtte foglalták el az oroszok a területet a törököktől), nagyon egységes és átlátható a város tengerparton fekvő történelmi része. Itt található például a Puskin utca, melyen szinte minden második épületben van egy múzeum, vagy egy híres ember életére hívja fel a figyelmünket egy-egy emléktábla. Ebben az utcában élt száműzetése idején maga Puskin is, és a lakhelyéül szolgáló egykori szállodában most múzeum mutatja be a híres író odesszai időszakát. Ebben az utcában található a nyugati és keleti művészetek múzeuma, és itt csodálhatjuk meg a Bristol Hotel gyönyörű épületét, melyben szintén legalább egy tucat híres ember szállt meg. Ez az utca kivisz bennünket a városháza előtti térre, ahol egy Puskin szobor emlékeztet bennünket arra, hogy a városban írta meg az Anyegin másfél fejezetét a nagy orosz poéta. Innen indul egy széles, fasorokkal szegélyezett sétány, melynek közepén található a tengerre vezető Patyomkin lépcsősor, melyet Szergej Mihajlovics Eisenstein klasszikus filmje, a Patyomkin páncélos tett világhírűvé. Állítólag a filmbeli mészárlás nem is a lépcsősoron történt, hanem kissé arrébb, de a filmművészet egyik leghíresebb jelenetének köszönhetően minden turista legalább egyszer le akar sétálni a hosszú lépcsősoron a kikötő irányába. Nem messze található innen a várost elfoglaló Nagy Katalin cárnő szobra, és a világhírű Operaház épülete is.

A Fekete-tenger partján fekvő város természetesen népszerű üdülőváros, de a viccek, a harcok és a filmek is híressé tették. Az útikönyvek a Fekete-tenger gyöngyének nevezik, ami inkább a cári időkre volt igaz, de a szovjet időszakban is jóval kellemesebb volt itt az élet, mint például a mogorvább kinézetű és hidegebb éghajlatú Harkovban. De Odessza története nem az orosz hódítással kezdődött. A XIII. században Kotjubievónak, a török hódoltság idején Hadzsibejnek hívott település spanyol, francia és angol építészek keze nyomán nyerte el mai szerkezetét. Ezen a sok háború sem változtatott sokat, bár az előző század második világégése súlyos nyomokat hagyott maga után. A virágkor kezdetét II. Katalin uralkodásának idejére teszik. A cárnő Szuvorov tábornokot bízta meg, hogy tengerészeti és kereskedelmi bázist építsen a környéken. A munkálatokat a spanyol De Ribas admirális vezette, nevét azóta is őrzi a város egyik legforgalmasabb főútja, a Deribasovskaja utca. Az építkezések újabb lendületet kaptak a 19. században, amikor Odessza hat évtizeden át szabad kikötőként működött.

Ha az odesszai tömegközlekedést vesszük, akkor szinte fillérekért vehetjük igénybe a helyi közösségi járműveket. Egy villamosjegy ára 3 hrivnya (kb. 35 forint), igaz Lvovban ugyanezért a szolgáltatásért 5 hrivnyát kérnek, ami azért még mindig nem egy ökör ára. A villamost és a mintegy 10-15 ember befogadására alkalmas kis városi buszokat érdemes kipróbálni, mert szó szerint időutazásban lesz részünk. A borzalmas műszaki állapotban lévő járatokon még kalauznál kell ugyanis megváltani a jegyeket, aki a nagy melegben kitartóan járja az útját az utasok izzadságszagú tömegében, és igyekszik minden új felszállótól beszedni a pénzt. Hihetetlen pénzkötegekkel dolgoznak a leginkább az idősebb generációhoz tartozó kalauz hölgyek, de pontosan adnak vissza, és hihetetlen jó az arcmemóriájuk, így soha nem zaklatják azokat, akik már egyszer leszurkolták nekik a 3 hrivnyát. De nem csak a tömegközlekedés olcsó. A taxik is elérhető áron kínálják szolgáltatásaikat, ráadásul előre megmondják, mennyiért viszik el a kuncsaftot a megadott címre. A hasunkon sem kell sokat spórolnunk. Körülbelül ezer forintnak megfelelő hrivnyából bőséges ebédet rendelhetünk szinte bármelyik részén a városnak. Ráadásul óriási a választék, hiszen a grúz konyhától a lengyel specialitásokon át a besszarábiai különlegességekig szinte mindent kipróbálhatunk. Szinte mindenhol kaphatunk angol nyelvű étlapot, így nem kell vakrepülésben rendelnünk. Persze, ne gondoljuk, hogy mindent el kell hinnünk abból, amit ezekre írnak, akár oroszul, ukránul vagy angolul olvassuk azt.

Mindig nézzünk magunk elé és olykor fölfelé, ha Odessza utcáin sétálunk. Az előrenézés azért fontos, mert a járdák olyan állapotban vannak, mintha a második világháború óta nem nyúltak volna hozzá a lebombázott utcákhoz. Egyesek szerint ez így is van, de azért ez túlzás. Lényeg, hogy hatalmas kátyúk, de legalábbis egyenetlen burkolatok nehezítik a gyaloglást, ráadásul a helyiek közül sokan nem elhagyatott tereken, parkolókban „felejtik” megunt autóikat, hanem a járdára állnak, leszerelik a rendszámot, és ott hagyják, hogy azt aztán hetekig, hónapokig kerülgessék azokat a járókelők. Néhány jármű már évek óta a járdán rozsdásodhat, mert már minden értékeset elvittek róla, de a kocsi maradványai továbbra is akadályozzák a gyalogosok közlekedését. Felfelé azért kell néznünk, mert az épületek homlokzatai hihetetlenül le vannak pusztulva, és bármelyik pillanatban a fejünkre pottyanhat akár egy fél erkély, akár egy pufók angyalka szobra, amely a homlokzatot díszítette valaha. Azért érdemes a házakat más szemszögből is figyelni. Szinte minden házon díszeleg valamilyen emléktábla, amely arra emlékeztet, hogy Odessza igazi tudományos és művészeti központ volt, és persze, most is az.

Odessza igazi fürdőváros. Sok városi strand áll az érdeklődők rendelkezésére, melyeken egyetlen fillér elköltése nélkül is élvezhetjük a napsütést, a tiszta, kellemes hőmérsékletű tengert. Vannak azonban fizetős strandok is, melyeken olyan a kiszolgálás, mint a miami luxushotelekben. A pórnép azonban leteríti a törülközőjét a finom homokra, fürdik, napozik, a hangosan rikácsoló árusoktól fánkot vagy füstölt halat vesz, esetleg bérel egy napernyőt vagy egy vízipipát. A strandok tiszták, vannak kulturált vécék és tusolók, és nem kell a szemünk sarkából azt lesnünk, hogy ki kapja fel a táskánkat, és fut el vele. A városi strandok közül kiemelkedik az Árkádia városrészhez tartozó tengerszakasz, amelyhez egy boltokkal, szállodákkal, éttermekkel, kávézókkal szegélyezett sétány vezet. Ez a városrész amúgy is a modern Odessza szimbóluma, ahol hatalmas új épületek sorakoznak, többek között itt található a Gagarin Pláza, amely grandiózus méreteivel kiemelkedik a többi nagy háztömb közül is.

Harminc éve még mindent oroszul írtak ki, ma már elvétve találunk ilyen névtáblákat. Szinte semmiben sem változott azonban a szovjet idők óta az a park, amely azoknak a matrózoknak állít emléket, akik a Nagy Honvédő Háborúban estek el. A hatalmas vörös márvány obeliszk a tenger partján áll, előtte ég az örök láng a hős katonák emlékére. A cári idők iránti nosztalgiát főként a Puskin emlékhelyek környékén, Nagy Katalin cárnő szobrának környezetében, illetve annál a hatalmas obeliszknek a környezetében élhetjük, át, melyet II. Sándor tiszteletére emeltek, és abban a hatalmas parkban áll, melyben a Csernomorec Odessza stadionjának is otthont ad. Ez utóbbiban egyébként rendeztek meccseket a 2012-es lengyel-ukrán rendezésű foci EB-n is. De, ezek már a modern időkhöz kötődő emlékek – fejezte be előadását a szegedi újságíró, aki társaival 8 napot töltött az ukrajnai városban.

Cikk: Szincsok György