TV műsor

Szent Imre-szobrot avattak a Veszprém megyei Szentimrefalván

Kultúra, 2019.08.25

Szent Imre emléke máig összeköti a nevét viselő települések lakosait - hangoztatta Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke a Veszprém megyei Szentimrefalván vasárnap, a Szent Imre-szobor avatása alkalmából tartott ünnepségen.

Szent Imre-szobrot avattak a Veszprém megyei Szentimrefalván Lezsák Sándor úgy fogalmazott: Imre herceg Árpád-házi királyfi volt, akit uralkodásra és a magyar állam megerősítésére készítettek fel, ebben azonban korai halála megakadályozta. A szobor olyan fiatalembert formáz, akiről hihető, hogy képes uralkodni - tette hozzá.

Az Országgyűlés alelnöke felidézte: Szent Imre 24 esztendős volt, amikor egy állítólagos vadászbaleset áldozata lett. A pozsonyi csatát követő 130 esztendőben sikerült távol tartani az ellenséget a fejedelmeknek, ennek a történelmi helyzetnek az örököse lehetett volna Szent Imre herceg - tette hozzá.

Az Árpád-házi királyfit tudatosan nevelték az uralkodásra, élete első hét évében édesanyja gondoskodott róla, majd Gellért püspök nevelte hét esztendeig, végül István király tanította hét évig. Már a koronázásra készültek, amikor érkezett a hír a balesetről - mondta Lezsák Sándor.

Zalavölgyi László, Szentimrefalva független polgármestere arról beszélt, hogy a Szent Imre nevét viselő tizenegy település közül egy híján valamennyi delegáció jelen van. Közölte: a szobor a Lakitelki Népfőiskola ajándéka.

Fenyvesi Zoltán, a térség fideszes országgyűlési képviselője összmagyarsági ünnepnek nevezte a rendezvényt, amelyen határon túli magyarok is részt vesznek. Azt mondta, történelmi hagyományaink és hitünk megőrzése tette lehetővé, hogy megőrizzük magyarságunkat.

Polgárdy Imre, a Veszprém Megyei Közgyűlés elnöke szerint az ünneplő települések felismerték az összetartozás erejét.

A katolikus templom szomszédságában álló, bronzból készült Szent Imre-mellszobor Lantos Györgyi alkotása.

(FOTÓ)
(MTI)

Galériánk

Szent Imre-szobrot avattak a Veszprém megyei Szentimrefalván Szent Imre-szobrot avattak a Veszprém megyei Szentimrefalván Szent Imre-szobrot avattak a Veszprém megyei Szentimrefalván


Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!