Szeptember közepén rendezik meg a 21. Gyulai Pálinkafesztivált

Kultúra, 2021.09.12

Szeptember 16. és 18. között 21. alkalommal rendezik meg a Dél-Alföld egyik legnagyobb gasztronómiai rendezvényét, az évről évre több tízezer látogatót vonzó Gyulai Pálinkafesztivált - tájékoztatták a szervezők az MTI-t.

Mint közleményben írják, a fesztiválon az ország pálinkagyártóinak több száz termékével ismerkedhetnek meg a látogatók, érkezik kiállító Tiszaföldvártól kezdve Baján át Győrvárig.

Kiemelt rendezvény lesz a Nemzeti Összetartozás Pálinkájának palackozása. Az akciót 2018-ban indították azzal a céllal, hogy hangsúlyosabbá tegyék a pálinkának mint hungarikumnak a fontosságát, másrészt a "magyarok pálinkája" segítségével hozzájáruljanak a nemzeti összetartozás erősítéséhez. A hazai pálinkagyártók mellett Vajdaság, Erdély, Kárpátalja, Felvidék, Drávaköz, Muravidék is párlatokkal járult hozzá a "magyarok pálinkájához".

Első évben a barack kapta a főszerepet, 2019-ben a szilva. Tavaly szőlőpálinkákat házasítottak nyílt hordóban, ám a fesztivál akkor a koronavírus-járvány miatt elmaradt, így idén kerül sor az összetartozás pálinkájának megszentelésére, amelyre Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyéspüspököt kérték fel. A pálinka a Hollóházi Porcelán egyedi sorszámmal ellátott, névre szóló butéliáiba kerül majd, a palackokat a magyarságért legtöbbet áldozó személyeknek ünnepélyes keretek között adják át az eseményen, amelyen Nyerges Attila, az Ismerős Arcok énekese elénekli a Nélküled című dalt.

Pénteken adják át a korábban meghirdetett Brillante-2021 Bér- és Magánfőzők Nemzetközi Párlat Verseny díjait. A megméretésre 911 minta érkezett Magyarország szinte minden részéről, továbbá Szerbiából, Romániából és Szlovákiából.

A fesztiválnak idén is kiemelt gasztronómiai programja lesz szombaton a Pálinka Ízutazás, amelyen ősi magyar szőlőfajtákból készült hungarikum pálinkák és ételek találkozását mutatják be neves szakemberek.

A másik exkluzív programelem a Gazda és a pálinka a konyhában elnevezésű gasztronómiai látványfőzés és kóstoló, amely során Prohászka Béla Venesz-díjas mesterszakács vezetésével a hazai pálinkavilág ismert szereplői ragadnak fakanalat, hogy az agrárvilág szakembereivel a magyar vidéki élet szezonális alapanyagaiból szőlőpálinkával készült ételeket készítsenek.

A fesztiválon felvonulnak és új tagokat avatnak tíz magyarországi és a határon túli pálinka lovagrend tagjai. Bemutatkozik 12 Békés megyei önkormányzat a közfoglalkoztatási programokban előállított gasztronómiai és kézműves termékeivel. Érkezik a fesztiválra a Közös Érték az Egészség program is, amelynek célja, hogy a kormányhivatal által koordinált családbarát egészségfejlesztési színtérprogramok valósuljanak meg Békés megyében.

Esténként a koncerteké lesz a főszerep. Fellép többek között a 30 éves Irigy Hónaljmirigy, a 25 éves jubileumot ünneplő TNT, Majka&Curtis, a Halott Pénz és a Neoton Família sztárjai.

A fesztiválról részletesen a www.gyulaipalinkafesztival.hu oldalon lehet olvasni.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!