Sziget - Terra Nova: zenével a bolygó megóvásáért

Kultúra, 2022.08.11

A zene erejével harcol a bolygó megóvásáért, a fenntartható mezőgazdaságért, egy felelős életszemléletért a Terra Livre. A portugál csapat csütörtökön este a Sziget fesztiválon ad koncertet.

"A köztünk kialakult régi barátság és a közös gondolkodás hozta, hogy 2010-ben Sintrában megalakítottuk a Terra Livrét (magyarul: szabad föld). Mindannyian érdeklődtünk a permakultúra iránt, tenni akarunk a bolygónkért, és voltak dalaink" - mondta a koncert előtt Goncalo Sarmento énekes-dalszerző a fesztivál világzenei helyszíne, a Global Village színpad backstage-ében az MTI-nek.

A permakultúra az emberi élőhelyek és mezőgazdasági rendszerek olyan kialakítása, amely a természetben zajló ökológiai folyamatokat veszi mintául. A gitáron, szaxofonon, valamint két különleges húros hangszeren, a nyugat-afrikai korán és a marokkói guembrin is játszó Goncalo Sarmento hangsúlyozta: megváltoztatni nem tudják és nem is akarják az embereket, csupán elmondani nekik, mit gondolnak ők a bolygóról, a természettel együttélés fontosságáról.

A Terra Livre másik énekes-dalszerzője, Rodrigo Cordomar arról beszélt, hogy az élő zene a leghatékonyabb eszköz ara, hogy kényelmes és nyugodt környezetben tudják elérni az embereket, olyan helyzetben, amikor nyitottak valami új befogadására.

"Mondok egy példát: egy nagy vállalat olajkutat akart létesíteni a portugál tengerparton, ami ellen halászok, szörfösök, helyi hatóságok és sokan mások tiltakoztak. Számos fórumot szerveztek, ezeken mi is felléptünk, és végül sikerült megakadályozni a beruházást" - fejtette ki Rodrigo Cordomar (gitár, billentyűs és ütőhangszerek).

A Terra Livre zenéje rendkívül sokszínű: van benne rock, még több reggae, portugál muzsika, indiai, balkán és afrikai hatások, de még amerikai funk is. Sarmento és Cordomar mellett van egy harmadik énekes-dalszerző is, Leo Marsh. Ahogy Sarmento kifejtette, mindannyian különböző háttérrel érkeztek a zenekarba, és más-más zenei hatásokat hoztak a közösbe.

"Engem az észak-afrikai zene nyűgözött le mindig is, és ha elkezdek játszani valami ilyesmit, a többiek máris bekapcsolódnak, hozzáteszik a saját világukat. Nyitottak vagyunk egymás felé, nyilván meghatározó volt ilyen szempontból, hogy Lisszabon igazi multikulturális város, sok afrikaival, balkáni származásúval, ami nagyon inspiráló" - magyarázta Goncalo Sarmento.

A Terra Livre eddig egyetlen albumot készített, és a három évvel ezelőtt megjelent Seeds, Roots, Flowers and Fruits nem átlagos hallgatnivaló. A rajta szereplő tizenkét dal tisztelgés az évszakok, a hónapok, a természetes ciklusok előtt. A dalcímek sokatmondóak: Greening the Desert (Kizöldítjuk a sivatagot), Earth Music (Földzene), Start a Revolution (Kezdj forradalmat), Water (Víz).

"A lemez nem sokkal a COVID berobbanása előtt jelent meg. A járvány újabb aspektust adott ahhoz, mennyire átalakulóban van a világ, mennyire gyorsan képes megváltozni a bolygónk élete" - jegyezte meg Sarmento.

A Terra Livre a Sziget fesztiválos fellépéssel zárja áprilisban indult európai turnéját. A következő hetekben portugáliai fellépések lesznek. A mostani Sziget-koncert eredetileg 2020-ban lett volna, most, a fesztivál visszatérével pótolják ők is azt a fellépést.

"Most néhányan a zenétől visszatérünk a fenntartható mezőgazdasághoz, a permakultúrához kapcsolódó projektjeinkhez. Ősszel megjelenik a Seeds... lemez remixváltozata, októberben pedig vadonatúj dallal jelentkezünk, ez már a következő stúdióalbum előfutára. A második lemezünk arról fog szólni, milyen lenne, ha a Föld énekelni tudna" - mondta végül Sarmento és Cordomar az MTI-nek.

A Terra Livrében, amely csütörtökön 18 óra 30 perctől játszik a Global Village színpadon, a három dalszerző mellett Adriano Dias Pereire (fafúvósok, elektronika), Pedro Pereire (basszusgitár) és Tiago Santos (dob, ütőhangszerek) szerepel.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!