Színházi világnap - Odaítélték az év jelmez- és díszlettervezőjének díjait

Kultúra, 2021.03.26

Az év jelmeztervezője díjat Füzér Anninak, Az év díszlettervezője díjat pedig Zeke Editnek ítélték oda a Látványtér 2021 címmel a FUGA - Budapesti Építészeti Központban megrendezett kiállításon a színházi világnap alkalmából.

A kiállítás ünnepélyes finisszázsa és szakmai díjátadó az idén márciusban a FUGA - Budapesti Építészeti Központban a járványhelyzet alakulása miatt elmaradt - közölték a szervezők az MTI-vel.

A díjakat szakmai szavazás alapján ítélték oda, maguk a kiállító tervezők döntötték el, hogy melyik alkotást tartották a tárlaton szereplő munkák közül a legjobbnak.

Füzér Anni az Erkel Színházban látható, Szabó Máté rendezte Manon Lescaut és a szintén az ő rendezésében az Eiffel Műhelyházban látható A képzelt beteg, avagy őfelsége komédiása című előadás jelmezterveiéért nyerte el a díjat.

Zeke Edit a Kesselyák Gergely rendezte Aida díszletéért kapta az elismerést. Az előadás a Szegedi Szabadtéri Játékokon volt látható.

Tavalyi a kiállítás elmaradt, azonban a két évvel ezelőtti tárlat közönségdíjait is idén adják át, amelyet jelmeztervezőként Ignjatovic Kristina, díszlettervezőként megosztva Bagossy Levente és Kulumatué nyert el.

Balla Ildikó, a kiállítás kurátora az MTI-nek elmondta: a kiállításon a szakma szavazatai alapján tíz éve ítélik oda az év jelmez- és díszletervezője díjakat. Az első tárlat - még Látványtár néven - 2010-ben a színházi világnapon nyílt meg a Magyar Alkotóművészek Házában, az Olof Palme Házban. Maga a díj jelképes, a szakma elismerésén van a hangsúly.

A magyar látvány-, díszlet- és jelmeztervezők február 19. óta online megtekinthető reprezentatív szakmai kiállítása gazdag válogatást ad az elmúlt két színházi évad alkotásaiból.

A Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete és a Magyar Látvány-, Díszlet- és Jelmeztervező Művészek Társasága (Malát) kiállításának megnyitója és Forgách András író tárlatvezetése a FUGA YouTube-csatornáján, a kiállítás anyaga a Malát honlapján, a http://stagedesign.hu oldalon érhető el.

Az alkotók által nevezett művek képet nyújtanak a magyar színházművészet elmúlt két évadának képző- és iparművészeti aspektusairól. A tárlat látvány-, díszlet- és jelmezterveket, előadásfotókat, makettfotókat, 3D-s grafikákat, videofelvételeket mutat be.

A kiállítók között van Füzér Anni és Zeke Edit mellett Antal Csaba, Bagossy Levente, Balázs Juli, Bartos Letícia, Bianca Imeldia Jeremias, Bozóki Mara, Bujdosó Nóra, Cziegler Balázs, Erkel László Kentaur, Horesnyi Balázs, Horváth Jenny, Horváth Márk, Kálmán Eszter, Khell Csörsz, Khell Zsolt, Kiss Beatrix, Kovács Andrea, Nagy Fruzsina, Nagy Viktória, Orosz Klaudia, Rátkai Erzsébet, Szendrényi Éva, Szűcs Edit, Varjas Zsófi és Vereckei Rita.

A tárlaton versenyen kívül bemutatják a 2019-es Prágai Quadriennálé díjnyertes magyar kiállítását, a Végtelen dűne című alkotást is.

A közönségdíjra a szervezők az idén is egész évben várják a szavazatokat a Malát honlapján.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!