A program a Szabadtéri Néprajzi Múzeum tematikus évéhez kapcsolódva a malmokat és a malmokhoz kapcsolódó tevékenységeket állítja középpontba - olvasható a múzeum MTI-hez eljuttatott közleményében.
Mint írják, szó lesz aratásról, a magyar néphit molnár alakjáról, a malom folklórban való megjelenéséről. A látogatók megismerhetik a különböző őrleményeket és az ezekből készült ételeket.
Az érdeklődők kipróbálhatják a kézi őrlést, kóstolhatnak alakorlepényt és molnárkalácsot, hallgathatnak molnáros meséket. A kézműves foglalkozások során készíthetnek vesszőből kosárkalapot, csuhérózsát, szalmagyűrűt, nemezelhetnek és papírt is meríthetnek.
A rendezvény során húsz közösség csaknem ötszáz tagja tölti meg élettel a Skanzen Észak-magyarországi falu és Felföldi mezőváros tájegységeit, elhozzák játékaikat, ételeiket, táncaikat, énekeiket. A portán zajló események mellett színpadi műsorral is készülnek, ahol táncokat, szokásokat, dalokat, élőszavas mesemondást és pajtaszínházi előadást is láthatnak az érdeklődők.
A korábbi évekhez hasonlóan az idén is megünnepli a Skanzen a jubiláló tájházakat, és nem marad el a közös almafaültetés sem - olvasható a közleményben.
Mint írják, a rendezvény a Magyarországi Tájházak Központi Igazgatósága, a Magyarországi Tájházak Szövetsége és a Muharay Elemér Népművészeti Szövetség közös szervezésében valósul meg.
(MTI)
Véleménye van? Szóljon hozzá!